2018. március 09. 13:43 - Hardcore4Life

Oscar (2018)

mv5bmgu2ngnlmtqtzta5yi00nju5ltlmzgmtmgnlngjkymu1ndc0xkeyxkfqcgdeqxvynti5njiymw_v1_sy1000_sx675_al.jpg

Élménybeszámoló/Véleményezés a 2018-as Oscar filmekről (azokról, amiket volt szerencsém megtekinteni), és magáról a gáláról.

A Víz Érintése (Shape Of Water)

shape_of_water_poster.jpg

Nagy rajongója vagyok munkásságának. Filmjeiben nagyon egyedien vegyíti a kegyetlen valóságot a fantáziavilággal, ami számára nem okvetlenül jeleneti csili-vili mézeskalácsházakkal kidekorált környezetet és mindig mosolygó, vidám mesebeli lényeket. A víz érintésével kapcsolatban már az alapkoncepció hallatán aggályaim merültek fel, de ekkor még csak látatlanban szemezgettem a rosszalló gondolatok főzelékével. Shape Of Water számomra egyszer nézhető, felejtős film lett, sajnos. Ennek több oka is van: 1. Polkorrektség a maximumon. Végtelenül egydimenziós karakterábrázolás, kizárólag hátrányos helyzetű egyének (igen, a doktor is ide tartozik, mert hiába rendes fehér férfi, de attól még orosz kém) állnak a „jók” oldalán. 2. Hatalmas logikai bakik. Elég, ha csak a meg kell várni esőt esetére gondolunk, azonban ezen kívül még milliónyi véletlen, deus ex machina pillanat van, amiket simán ki lehetett volna gyomlálni a forgatókönyvből. 3. Számomra nem működő szerelmi szál.

Az elsődlegesen romantikára helyezett hangsúly miatt, az átérezhetőség kulcsfontosságú szerepet kellene, hogy játsszon. Ha az ember egy picit sem tud a szerelmi szállal azonosulni, akkor már középtájon megbélyegzi del Toro felnőtteknek szóló meséjét. Színészileg egyébként mindenki oké-jó vagy egyenesen kiváló háromszógén belül tartózkodik, utóbbihoz tartozik Michael Shannon, aki az idei „hogy a bánatba nem jelöltek Oscarra?” kategória egyik legnagyobb esélyese. A látvány – del Torohoz híven – nagyon egyedi, a díszletek megidézik az 50-es, 60-as évek hangulatát, ugyanakkor a zöldes-kékes színvilág ad egy különleges kinézetet a képi világnak. Technikailag és színészileg jó, de forgatókönyv hülyeségei, a hihetetlenül sablonos, egyoldalú karakterek és a számomra abszolút átérezhetetlen szerelmi szál miatt a Víz Érintése nem kerül fel a Del Toro-nak fenntartott kiválóság polcára, a Faun Labirintusa mellé.

Megérdemelt:

  • Legjobb Zene

Közepesen Megérdemelt:

  • Legjobb Rendező - Úgy látszik, az Akadémiának rossz berögződésévé vált, hogy egy neves rendezőt/színészt/színésznőt gyakran nem azért a filmért jutalmazz, amiért az ténylegesen megérdemelné. A „jobb később, mint soha elv” nem éppen a legérthetőbb technika egy ilyen múltú és presztízsű intézménynél.
  • Legjobb Produkciós Design – Személy szerint, én a Szárnyas Fejvadász 2049-nek adtam volna, mert ott a díszletek és vizuális effektusok által generált látványvilág messzemenően kreatívabb és innovatívabb volt.

Nem Megérdemelt:

  • Legjobb Film – Három Óriásplakátnak kellett volna vinnie, vagy esetleg, a még jelölésre sem méltatott Szárnyas Fejvadász 2049 érdemelte volna.

Dunkirk

dunkirk_poster.jpg

Christopher Nolan, számos filmrajongó aktuális messiása, háborús történetbe merítette pennáját, ezzel félig-meddig sikeresen megváltotta az Oscar szoborhoz vezető vonatjegyet. A menetrend szerint közlekedő szerelvény azonban az út felénél beleakad a polkorrektség indáiba, így a rendező gyalogszerrel való tovább haladásra kényszerült. Végre valahára jelölték legjobb rendezőnek, de nem vihette el, mert filmjében nem volt elég transznemű fekete rabbi, vagy valami hasonló. A Dunkirk kevésbé passzol bele Nolan rezüméjébe, korábbi filmjeivel ellentétben a komplex gondolatiság teljes mértékben kiiktatásra került.

Az embernek csak érezni kell. Kilátástalanságot, kiszolgáltatottságot, szűnni nem akaró nyomást és kétségbeesést. PG-13-as besorolás nem engedte meg a Ryan Közlegény szintű kendőzetlen, premierplánban bemutatott brutalitást, viszont Nolan ezek nélkül is el tudta érni a kívánt hatást. Nem okvetlenül kellenek vérben ázó halott katonák, leszakadó végtagok a szörnyülködéshez, nem okvetlenül kellenek rétegelt karakterek az átélhetőséghez, nem okvetlenül kell megállás nélkül süvítő golyózápor a konstans feszültség érzékeltetéséhez. Nagyszabású, az elsőtől az utolsó snittig kattogó bomba volt a Dunkirk, mégis, az én fejemben folyamatosan halványodó csillagként van jelen az emlékezetesség égboltján. Vegytiszta mozis élmény, amit otthon képtelenség újra átélni.

Megérdemelt:

  • Legjobb Hangvágás – Hál’ égnek*
  • Legjobb Hangkeverés – Hál’ égnek

Közepesen megérdemelt:

  • Legjobb Vágás – Erre a kategóriára nem volt egyértelmű jelöltem. Talán, a Baby Driver jobban megérdemelte volna a díjat, de összeségében a szobrocska így sem került érdemtelen kezekbe.

A Legsötétebb Óra (Darkest Hour)

darkest_hour_poster.jpg

Mikor a remény is kihunyt már, Joe Wright elméjéből előpattant a szikra, a tökéletes terv, ami nem más, mint az, hogy miképpen lehet Garry Oldman-t Oscarhoz segíteni. És lőn. Del Toro-hoz hasonlóan, megérdemelt díj volt ez, aminek elhelyezésében nem volt sok kérdőjel. Churchill, mindent kétséget kizáróan, az egyik legfontosabb és legkarakterisztikusabb személye volt a 20. század történelmének. A Legsötétebb Óra ugyan jól emel ki momentumokat a folyton szivarozó- viszkiző, humort és gorombaságot 50-50%-ban vegyítő Brit Miniszterelnök életéből, de a túl rövid időszakra fókuszáló történet, egy-két év múlva ezt az alkotást is a feledés homályába fogja taszítani. Parádés színészi játék önmagában nem tud teljes egészében elvinni a hátán egy filmet, valamint azért vannak benne akkurátussági problémák is, elég, ha csak az ominózus metrós jelenetre gondolunk, ahol minden racionálisan gondolkodó ember egy halk „Na, perszével” konstatálja a hollywoodi giccseség mintapéldáját.

Megérdemelt:

  • Legjobb Férfi Főszereplő – Hál’ égnek

Közepesen Megérdemelt:

  • Legjobb Smink – Az Oldman helyezett „fat-suit” minősége beállításonként változott. Egyik pillanatban, mintha ott álltam volna Churchill mellett, a másikban meg Gary Oldman kissé meggyötört tekintetével néztem volna farkasszemet. A Víz Érintése – talán – egy fokkal jobban megérdemelte volna ezt a díjat.

Három Óriásplakát Ebbing Határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

three_billboards_outside_ebbing_missouri.jpg

Az egy dolog, hogy nem a Három óriásplakát Ebbing határában nyerte a legjobb film díját, de az, hogy a forgatókönyvet nem McDonagh vitte haza, talán a legnagyobb (filmes berkekben történt) értetlenség a Grand Budapest Hotel Legjobb Filmzene kategória győzelme óta. Hol hagyták az akadémia tagjai a fülüket? De, most nem ez a téma.

A (szintén) zseniálisan megírt In Bruge-zsel McDonagh felkerült a jogos figyelmet kiharcolt forgatókönyvírók/rendezők listájára. Szerencsére, Sam Rockwell és Frances McDormand mindketten megkapták a megérdemelt jutalmat munkájukért, bár többször kiemelték, hogy ilyen szerepet eljátszani maga a megtestesült álom egy színész számára. És mennyire igazuk van. Bár külsőre a legtöbb szereplő egydimenziós parasztnak tűnik, a játékidő folyamán szépen lassan ráeszmélünk, hogy a három óriásplakát karakterei egymástól eltérően, különböző szinten rétegeltek. Minő gyönyörűség! Nincs fekete-fehér, nincs Jin-jang, mindegyik szereplő árnyalt individuum érzetét kelti, és milyen jól vannak felépítve, megindokolva és prezentálva. Még ha nem is tudunk okvetlenül bólogatni az amerikai „redneck” életstílust látva, legalább egy, de akár több karakter motivációjával, háttértörténetével, adott helyzethez való hozzáállásával azonosulni tudunk. Legjobb példának okáért, Rockwell karakterének egy levéllel olyan mélységet adott a film, amit egyes sorozatok csak hosszú évadokon keresztül apránként tudnak építgetni. McDonagh a karakterek árnyalásában és a hihetetlen természetességgel megírt párbeszédekben zseniális. Jutalma – mint megannyi társának - majd akkor ér révbe, amikor egy szimplán „jó” filmet fog letenni az asztalra.

Megérdemelt:

  • Legjobb Női Főszereplő – Hál’ égnek
  • Legjobb Férfi Mellékszereplő – Hál’ égnek

Szárnyas Fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)

blade_runner_poster.jpg

Denis Villeneuve tovább bővíti a „Non-Oscar favorit tehetségek” klubját. Rendezői jelölésre sem méltatták, pedig sci-fije kicsit sem mainstream eszközökkel volt vizuálisan forradalmi, történetében és mondanivalójában előremutató a futószalagon érkező sablonfilmek világában. KRITIKA

Megérdemelt:

  • Legjobb Vizuális Effektek - Hál’ égnek
  • Legjobb Operatőri Munka – Hál’ égnek

Véleményem az Oscar-ról, úgy nagyvonalakban:

Ilyen kaliberű rendezvény lebonyolítására Jimmy Kimmel jó házigazda lenne, HA, nem kötnék meg ennyire a kezét. Mindannyiunk bánatára, nagyon rövidpórázon tartották szegény Kimmel-t, aki - ebből kifolyólag - nem tudott emlékezetes show-t köríteni az év legjobban várt filmes gálájához. Igazán nagyot csak egyszer, a leges-legutolsó mondatnál hahotáztam, amikor az elköszönésébe beleszőtte, hogy sajnos Matt Damon-ra már nem maradt idő. Kimmel-Damon kamuutálkozás még ennyi év után is működik.

Tematikában, a 2018-as Oscar előrelépésnek szánt és gondolt mélyrepülés volt a diverzitás jegyében. Ismét ott vagyunk, hogy nem tudunk felülni arra az átkozott lóra. Nem vesszük észre, hogy a korábbiakhoz viszonyítva mindössze annyit értünk el, hogy a mérleg egyik serpenyőjéből a másikba helyeztük át az összes súlyt?

Jósolni fogok. Itt és most Önöknek, teljesen ingyen! A következő nagy Oscar favorit film történetének rövid összefoglalója következik: Főszereplőnk egy menekült-fekete-meleg nő, aki a második világháború idején szerelmi kapcsolatot létesít egy üzbég származású vándorkecskével, akiről később kiderül, hogy valójában 180 cm-es fehér rasszista férfiak által kiképzett, aranyos kertitörpéknek álcázott hedonista náci tisztek közreműködésével beépített orosz hármasügynök.

sold_sign.jpg

*Hál’ égnek: Ha nem ez nyert volna, jött volna a rendőrautó borogatás.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://worldofakatakomba.blog.hu/api/trackback/id/tr6913726940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2018.03.09. 18:40:46

A jósolt filmedre őszintén kíváncsi lennék! ;)
süti beállítások módosítása