Az elmélet ismerete nem okvetlenül jelenti a helyes gyakorlati alkalmazást. Mintha Gregory Plotkin be akarta volna bizonyítani a felsősöknek, hogy bizony ő is le tud menni a meredek lejtőn bringájával, mert annyiszor látta már a nagyokat és kizárt, hogy pont neki ne menne. Pár másodperccel később arra leszünk figyelmesek, hogy a mindent tudó delikvens hangos jajgatások közepette, vérző orral fetreng a földön.

Nem vártam sokat, tényleg nem. Az előzetes megtekintése után nagyjából körvonalazódott a fejemben, hogy mire számíthatok, de a film ezen alacsonyra helyezett elvárásaimat sem tudta megugrani. A történet még akár érdekes alapot szolgáltathatott volna, de a készítők semmivel nem éltek, ami az alapfelállásból tálcán kínálta magát. Játékidő közel feléig reménykedtem, hogy majd biztos lesznek kicsit fűrészre hajazó, halálos kelepcék mindenféle bizarr eszközök jóvoltából, de végül feladtam minden előzetes reményemet és elfogadtam, hogy a Horror Park fantáziátlan slasher horrorként kíván nyomtalanul tovasiklani hosszú távú memóriám tengerén.

Nem nézhetetlen, pusztán elképesztően ötlettelen "alkotás" lett a Horror Park, mely az ijesztgető kalandparkokból jól ismert „BU!" jump scare-re játszik rá. Instant ijedés, ami mögött semmi elemi félelem nincs, mindössze egy hirtelen és erős hanghatással kiváltott mini szívinfarktus, ami 2018-ban, horror zsáneren belül a legolcsóbb trükknek számít. Gregory Plotkin abban a tévhitben rostokolhatott, hogy vágóként bőven elég tapasztalatot szívott magába horrorfilmeken, de itt sajnos bebizonyosodott, hogy ez nagyon nincs így.

Minimálisan megkülönböztethető karakterekről, vagy azok szimpatikusságáról már a 10. perc után lemondtam, pedig a lécet nagyon baráti, küszöbmagasságba helyeztem. Klasszikusan túlpörgött tinédzserek, akik minden jelenetben valamilyen roppant burkolt formában tesznek utalást a legelemibb ösztön relevanciájára, bármi egyébre irányuló kijelentésre ne számítsunk. Bocsánat, mintha valaki Spanyolországot is említette volna egy ponton, de nem mondom biztosra, mert kissé elbóbiskoltam középtájt.

Nem is lenne feltétlen baj, hogy a szereplők halálára úgy vágyakozunk, mint hajnalig tartó vedelés után egy csirke gyrosra, azonban az ügyeletes pszichopata úr hihetetlenül vérszegény kreativitással lett megáldva. Annyira jellegtelen módon végez áldozataival, hogy rossz volt nézni. Nem magukat a gyilkosságokat, hanem azok kivitelezésének végtelen unalmasságát. És talán ez a film legnagyobb öngólja. Zéró eredetiség van benne, pedig a park megannyi ijesztő vagy felkavaró kinézetű „lakója” bőven szolgáltathatott volna alapot nyakatekert módon történő hentelésekre, vagy hosszú másodpercekig kitartott paráztatásra.

Ha pozitívumot kellene felhoznom, akkor azt mondanám, hogy volt egy poén, amin jót derültem. Ennyi, igazából. Ja, és nem fogom elspoilerezni a film végi hatalmas csavart, de annyit halkan megsúgok, hogy milyen reakcióval konstatáltam a látottakat. "Aha, oké. Akkor most kellene az államat keresnem?". Nem tudom, hogy mi volt a célja, volt-e egyáltalán bármi célja a stáblista előtti random kalapból előhúzott, random meglepetésnek, valószínűleg abszolút semmi. A rendező úr azzal tisztában volt, hogy egy horrorfilmet valamiféle cliffhangerrel illik lezárni, ugyanakkor láthatóan egy krajcárnyi ideája sem volt arra, hogy mi is legyen az. Amit láthatunk, azt szerintem a zárójelenet forgatásának napján erőszakolták ki egy helyszínen söprögető, kreatívszegény takarító elméjéből.

Összességében, meg lehet nézni a Horror Parkot, mert nem a klasszikus fájdalmasan rossz, hanem szimplán érdektelen és fantáziátlan. Nincs benne tényleg egyetlen egy darab ötletes ijesztés vagy hátborzongatóan groteszk kivégzés sem. 90%-ban jump scare-rel operál, amiket egy kicsit is rutinosabb néző előre lát, vagy ha véletlenül meg is ijed, akkor egy „Annyira tudtam…” mondat elmorzsolásával lereagál. Barátot vagy barátnőt el lehet rá vinni, de a lehető legobjektívebb szemmel is annyira nincs benne semmi, hogy még frappáns zárómondatot se tudok hozzá írni.

Verdict: 4/10