A szándékosan lebutított filmek nem minden esetben indukálnak reflexszerű hányingert az embernél, azonban kifejezetten rosszul eső érzés, amikor a készítők komoly, nehéz vagy komplex témákkal teli alapkoncepciót fosztanak meg a gondolkodás lehetőségétől. Miért? Azért, mert az átlagnézőnek ez az eladhatóbb. Pontosan ilyen lett a Passengers, magyar címén Utazók is.

Ahhoz, hogy megértsük a készítők, producerek vagy a stúdiók bizonyos döntéseit - mert nem minden esetben egyértelmű a döntéshozó mivolta - mikroszkóp alá kell vennünk pár dolgot. Először is az átlagnéző elvárásait egy filmmel szemben. Az átlagnéző titulus azokra az emberekre értendő, akik moziban és/vagy otthon a tévében ritkábban, alkalmanként néznek filmeket. Megnéznek valamit, utána beszélnek róla egy keveset, és ha nem igazán fogja meg őket, akkor rövid időn belül elfelejtik.

Ritka esetben tulajdonítanak hosszas gondolkozást, és részletes kielemzést egy-egy filmnek, nem merülnek el mélyen a film által felvetett kérdésekben, gondolatokban. Legyen látványos, szórakoztató, vicces, érzelmes vagy legalább kösse le az embert. Általában, ha ezen pontok valamelyike érvényesül, akkor az átlagember elégedetten áll fel a székéből. Hollywood tökéletesen tisztában van a „tömeg” elvárásaival, igényeivel, ezért sokszor, a nagyobb célközönség elérésének érdekében, fájóan egyszerűre faragja le egy-egy film ígéretesnek tűnő történetét. Ez a fajta hozzáállás nem minden esetbenbaj, hiszen nem kell minden filmnek, mindenki számára bődületesen értelmes gondolatokkal szolgálnia.

DE! Az már más tészta, ha egy komplex alapkoncepciójú történetet tesznek túlságosan könnyen emészthetővé a magasabb látogatószám reményében. Ezzel a blőd döntéssel majdnem zéró fókuszt biztosítanak a történetben felmerülő érdekes kérdéseknek, gondolatoknak. Mindezt azért, mert így sokkal nagyobb réteget tudnak megcélozni a filmjükkel, magyarul nagyobb bevételre számíthatnak. Na, ez már viszont nem okés.

Hogy még nézőcsalogatóbb legyen a dolog, igyekeznek behozni mostanában felkapott, nagy rajongótábort maga mögött tudó színészeket. Kétség sem férhet ahhoz, hogy jelenleg a Chris Pratt az egyik legkapósabb férfiszínész, akinek csak le kellett fogynia és máris sokkal több filmszerepet kapott. A hölgyek terén az egyértelmű favorit Jennifer Lawrence, hiszen ki ne volna képes szeretni egy szeleburdi viselkedésével YouTube interjúk koronázatlan királynőjévé vált fiatal szépséget. Ééééés már láthatjuk is miként áll össze a tuti recept. Nagy sajnálatomra egy az egyben, erre a külsőre szép, de belsőre hót üres receptre húzták fel az Utazók című filmet.

Akkor most kanyarítanám vissza az általam vezetett autót a filmkritika autóútjára és fejteném ki, hogy szerintem mi volt jó, mi volt rossz, mi hiányzott, mi lepett meg és mi baszott fel. A pozitív megközelítés jegyében, jöjjenek először a piros pontok. A látvány. Látványelemek terén, egyre nehezebb és nehezebb valami újjal előjönni a science-fiction filmekben, de az Utazóknak e téren van mit mutogatnia. Nagyon stílusos futurisztikus dizájnnal ruházták fel az űrhajó belső és külső környezetét. Meglehetősen sok felvételen jól kivehető, hogy a szereplők  felépített díszletekben mozognak, és ez számunkra is egészen közel hozta az átélhetőség érzetét. Mi is szívesen kipróbáltuk volna az űrhajó megannyi szórakoztató létesítményét, feltörtük volna a luxuslakosztályt és gyakorta látogattuk volna a bárt, ahol az egyetlen beszélgetésre féig-meddig alkalmas eszköz napi 24 órában állt rendelkezésünkre.

A színészek. Jennifer Lawrence másnaposan, 32 óra alvásmentes partizás után is össze tudna rittyenteni egy minimum korrekt színészi alakítást. Érezhetően takaréküzemmódban dolgozott, de amikor ki kell akadni, akkor ő bizony kiakad, mint a 200 éves falióra. Kétségtelen, hogy ehhez nagyon ért. Chris Pratt egy nagyon határozott mozdulattal döntötte le a vele szemben állított rosszmájú elvárásaimat. Konkrétan, a film első harmadában, egyedül elvitte a hátán az egész show-t. A szűnni nem akaró őrlődést, vágyakozást és önámítást hihetetlenül meggyőzően adta elő. Színészi játékát roppant kellemes pozitív csalódásnak éltem meg, ugyanis korábbi szerepei miatt erősen bekategorizáltam egydimenziós karakterszínésznek. Szóval, összeségében dicséret illeti meg főszereplőinket, mert a cipelendő súly fele az ő vállukra volt helyezve, és státuszokhoz mérten megállták a helyüket.

Fordított sorrendet követve, az aprócska desszert után jöjjön a lábosban szervírozott, enyhén sózott zoknileves. Az Utazóknak igazából egyetlen egy, ormótlanul nagy, galaxisokat magába szippantó fekete lyuka van. Ez pedig a forgatókönyv. A történetben mutatkozik meg a korábban említett lebutítás, és ez három, jól elkülöníthető ponton tűnik ki. Az első, a túlzott romantikára helyezett hangsúly, a második, a katasztrófafilmes szál történetbe iktatása, és a harmadik - messze a legnagyobb kihagyott ziccer - a túl rövid időszakra helyezett fókusz.

Pedig milyen jól indult! Az első fél órában hibátlanul építkezik a film. Chris Pratt nagyszerűen, kis foltokban prezentálja a magány fázisait, emberien küzd percről-perce az elhessegethetetlen gondolattal, ami már majdnem az őrületbe kergeti. A történet Lawrence felébresztése után kapja meg az első kisebb tökönrúgást. Innentől a drámai hangulat vészjóslóan háttérbe szorul, helyét a romantika igyekszik átvenni.

Megkapjuk a kötelező „szerelembe esünk” montázst, majd a klasszikus konfliktus helyzetet kiváltó igazság pillanatot. A film kétharmadán jön a második, fordulatnak szánt, közepesen kellemetlen tökönrúgás, melynek a klisés „meg kell szerelni valamit nagyon gyorsan, vagy mindenki meghal” probléma lesz a fő mozgatórugója. Ráeszmélvén a fenyegetésre, hőseink összefognak, együtt megmentik magukat és a hajó legénységét, kibékülnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak?

Mivel a hangsúly a fentebb említett elemeken van, nem marad idő az alapkoncepcióból fakadó érdekes gondolatok óvatos kibontására. Az elején pedig mintha látnánk próbálkozást Chris Pratt erősen megkérdőjelezhető döntésénél, de az ezt megelőző őrlődést is kb. 10 perc alatt lezavarja egy felgyorsított zenés montázs, így gyakorlatilag szemernyi időt sem hagyva a vérkomoly kérdések tengerében való elmélyülésre. Ugyanakkor a legnagyobb probléma az, hogy a film 1-2 évre fókuszál, és ezzel már félúton kútba veti a hangosan jajgató, ígéretes alapanyagok 99%-át. Azzal, hogy ennyire rövid időszakot ölel fel a történet, végérvényesen megfosztja magát valódi tartalom közlésének lehetőségétől, mindezt ráadásul okkal teszi.

Jó, tegyük fel, a hajó mindenféle probléma nélkül halad tovább úticélja felé, ők együtt élnek évekig, évtizedekig. Na, de milyen minőségben? Nem nemzenek gyerekeket? Nem bolondulnak meg félúton? Hogyan próbálják elnyomni a folyton fejük felett lebegő öngyilkosság gondolatát? Nem merül fel bennük a gonosz gondolat, hogy több embert, vagy akár az összes utast felébresszék? Miképpen viselik el a halálig tartó kényszeres összezártságot, még ha szívből szeretik egymást? Milyen értelmezést nyer a magány, ha két ember egy helyen osztozik rajta? Az, hogy miként tengették el azt a 50-60 évet, amit kizárólag egymás társaságában voltak kénytelenek eltölteni, csak engem érdekel?

A film készítőinek bizonyos momentumokat, stációkat ki kellett volna emelniük két ember megpecsételt sorsából. Átélhetővé kellett volna tenniük számunkra is a vég nélküli úttal való szembesülést, a tehetetlenség állandóan folytogató érzését. Évről-évre, évtizedekről-évtizedekre bepillantást kellett volna nyernünk mindennapjaikba. Látni, hogy hogyan viszonyulnak a non-stop bezártsághoz. Hogyan kezelik a konfliktus helyzeteket egy ennyire zárt környezetben, stb.

Szépen fel lehetett volna építeni, hogy hogyan deformálódik az ember személyisége és realitásérzete egy ilyen helyzetben. Az idő előrehaladtával meg lehetett volna kérdőjelezni a létezés puszta értelmét. AZTÁN, szereplőink emlékeztethették volna egymást és MINKET arra, hogy mit jelent élni, mit jelent embernek lenni. Állást foglalni amellett, hogy milyen dolgok miatt érdemes az életet választani. Két ember reprezentálhatott volna két eltérő nézőpontot. Érvelhettek volna mindkét oldal mellett és ellen, érzelmi és értelmi alapon is boncolgathatták volna az adott kontextusban ragadt létezésük értelmét. És így tovább, és így tovább. Most komolyan nekem kell ezeket kitalálni? Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz lett volna ezeket a dolgokat a történetbe beleépíteni és képernyőn hitelesen visszaadni, de nincs egy ember sem Hollywoodban, aki erre képes lenne?

A lezárás pedig a töketlenség netovábbja. Közel 90 évet ugrunk előre, egészen a felébresztés pillanatáig. Várjuk a nagy revelációt, rácsodálkozást, vagy bármi érzelmet kiváltó pillanatot ééééés: Nagyon zöld lett az űrhajó lobbyja, vágás! Mehet a stáblista! Szereplőink felmondtak egy semmitmondó beszédet a diktafonra, szépen csendben meghaltak (gondolom) és mindenki más happy az új planétán. Komolyan azt hitték, hogy közel 90 év átugrása után szükségünk van arra a 3 percre, amiben semmi karakterekhez kapcsolódó lényeges dolog nem történik? Kedves filmkészítők, ha nem mutattok semmit 89 évig, akkor már fölösleges a végére bevágni egy Wall-e-re hajazó momentumot. Azt már meg sem említem, de mégis, hogy a környezet megóvásának fontossága ezidáig szóba sem került. Ezek szerint ez nem számít, hiszen majd a stáblista előtti utolsó pillanatban még gyorsan emlékeztetünk mindenkit, hogy milyen szép zöld tud lenni a környezetünk. Pistike, ez egy kettes alá, ülj le a helyedre.

Annyira jó filmet lehetett volna ebből az alapszituációból csinálni, hogy szinte sajog tőle a májam. Elsődlegesen nem a főhőseink szerelmi viszonyának kialakulásáról, nem a hajó megmentéséről, hanem a sírig tartó, kényszeres, örökkévalóságnak tűnő összezártságról kellett volna filmet forgatni. Hihetetlenül nagy pazarlás ez az én szememben, és nem tudom lesz-e a közeljövőben olyan sci-fi film, ami ki mer majd lépni a nagyköltségvetésű blockbusterek komfortzónájából.

Nem akarok ismételten más filmet „na bezzeg példaként” felhozni, de csak azért is fogok. Csillagok Között. Még ha Nolan tesók által megírt apa-lánya érzelmi szál nem volt annyira acélos, mint egy lélekromboló drámában, de az emocionális töltet képes volt korrekten kiegészíteni a film komplex témaköreit. Szóval ne mondja nekem senki, hogy az érzelmek és a súlyos gondolatok nem férnek meg egy csárdában. Bőven van hely és kereslet mindkettőre, csak az arányokat kell helyesen eltalálni.

Az Utazók lehetett volna egy hangsúlyos sci-fi dráma, számtalan témával foglalkozhatott volna, ezernyi kérdést és kételyt ébreszthetett volna az emberben. Emlékeztethetett volna minket a megállíthatatlan múlandóságra, az emberi kapcsolatok esszenciájára, a kényszeres bezártság emberre gyakorolt pszichés hatásaira, vagy akár varázsolhatott volna két ember tragédiának pecsételt közös sorsából valami mondanivalóval telit, de nem. Romantikus science-fiction kategóriába tökéletesen beleillik az Utazók, és ott majdnem minden elvárt pontot teljesít, de könyörgöm, miért erre pazaroltak el egy tucatnyi érdekes gondolattal zsúfolásig pakolt, zseniális alapkoncepciót?

„Olyan ez, mintha kaviárral etetnék egy parasztot” – mondta De Luca a Kém című filmben, és valószínűleg ez járhatott a stúdió és a producerek fejében is. Én hülye, kaviárnak hittem a leárazott LIDL-s konzervet, de kiderült, hogy az is mindenhol kapható, középszerű, olasz szardínia. Mellettem, Mari néni nagy boldogsággal fogyasztja ugyanazt az átverést, és még mondja is, hogy mennyire jó. Hát nekem nem jó. Hiszen az átlagember úgyis meg fogja venni az olcsó konzervet, nem számít, hogy mivel töltik azt meg. Ez a legegyszerűbb, leghatásosabb módja a nagyobb tömeg bevonzásának. Miért adjunk valódi kaviárt, ha az emberek a szardíniát is megeszik, sőt még ízlik is nekik? Kilépve a hasonlatból, minek erőltessük meg magunkat, minek pakoljunk érdekes gondolatokat filmünkbe, ha a nagyobb célközönségnek a kevesebbel is beéri? Remélem, én tévedek, és csak rémeket látok, ha viszont nem, akkor ez a hozzáállás több mint kiábrándító.

A kiadósan kéretlen hegyibeszéd után azért szeretném leszögezeni, hogy az Utazók egyáltalán nem rossz film, csupán gondolatébresztés terén szívfájdító hiányosságai vannak, ami az ő esetében már majdnem főben járó bűn. Ha mindentől elvonatkoztatunk, és tényleg csak egy üres romantikus sci-fi filmre vágyunk, akkor az Utazóktól megkapjuk a Titanic update-telt változatát. Szép emberek, szép helyszínen szépen romantizálnak. Ennyi.

Verdict: 5.5/10