Van valami, ami furdalja az oldalamat. Ez pedig a következő: Ridley Scott elméjében van valamiféle konkrét végkifejlet a Prometheus-Alien univerzumra vonatkozóan? Míg a Prometheus relatíve jól működött, mint önálló film, addig a Covenant érezhetően két kapura játszik, de egyikbe sem talál bele igazán.

Azok kevesek közé tartozom, akik szerették a Prometheus-t minden alkalmi merevedészavara ellenére. Ebből kifolyólag vártam a Covenantot is, hiszen vagy egy tucatnyi kérdés várt megválaszolásra, vagy valamiféle revelációra. Az első kritikákat olvasva kirajzolódott elmémben a sztereotip gondolat, miszerint Scott vagy rá van kényszerítve a Nyolcadik Utas felélesztésére, vagy nem tudja eldönteni, hogy mit akar, vagy szimplán nem mer vitorla nélküli hajóra szállni a szeszélyes tenger közepén. Ezt, az írás végén majd kicsit kifejtem.

A történt 10 évvel a Prometheus rejtélyes eltűnése után játszódik. Főszereplőink kolonizáló küldetéstudattal hasítják az űr végtelen szavannáját űrhajójukon, a Covenant-on. Több éves hibernációjukat hirtelen megszakítja egy nem várt űrbéli esemény, ami következményként vonzza magával a hajó megjavításának feladatát. A szerelési munkálatok közben a legénység egyik tagjának szkafandere rejtélyes eredetű és tartalmú üzenetet fog, amit – mit ad Isten - az egyik közeli, életre alkalmas bolygóról sugároz valaki vagy valami. A hajó parancsnoka úgy dönt, hogy azonnali hatállyal félbeszakítja a küldetést, és egy csapattal leugrik a pinyóba megnézni, hogy mi zötyög a kakukkosórában.

A történet első fele erősen hajaz az első Alien film alapfelállására, középtájon Prometheus folytatásként viselkedik, majd végül ismét Nyolcadik Utasként fejezi be 2 órás pályafutását. A „mindenből egy kicsit” gondolkozás az egész filmet átitatja, azonban ez az elképzelés sosem vezet jóra. A történet alap-eszmeisége nekem, személy szerint nagyon tetszik. A Prometheus-ban megpedzegetett fajunk eredettörténete, az emberiség teremtése elképesztően grandiózus téma, amit ezernyi módon lehetne ide-oda csavarni. A Covenant sajnos még annyira sem mélyül el az ehhez kapcsolódó gondolatokban, mint a Prometheus, viszont ennek tudatában is rendelkezik jó pár pozitívummal. Kezdjük ezekkel.

A látvány. Nem hangzik nagy kunsztnak látványos filmet csinálni manapság, ugyanakkor Scott teljesen más irányból aknázza ki a speciális effektek előnyeit. A Covenant űrhajó fenségesen néz ki. Szemtanúi lehetünk, hogy Scott nem zöld háttérbe bugyolálva akarja színészeit mozgatni, és ez egy nagyon pozitív dolog. A felépített és íncsiklandóan futurisztikusra megalkotott belső dizájn CGI-jal vegyítve az elsőtől az utolsó percig képes elhitetni velünk, hogy a jövőben járunk egy telepesekkel megpakolt, kolonizáló űrhajón.

A hajó külsején és belsején túlmenően, a bolygón található ősi város volt számomra az abszolút csúcs. Hirtelen és váratlanul tárul elénk egy kihalt civilizáció, aminek lakói ezresével, egymás hegyén-hátán, vélhetően pillanatok alatt kerültek a másvilágra. Szavakkal tényleg leírhatatlan a látvány, az el nem mesélt történet, amit e bolygó lakóinak szomorú sorsa magában hordoz. A Pompeii katasztrófát megidéző holtak tömegére való rácsodálkozás egyidejűleg durrantja be a „váó” és „Te jó ég…”reakciókat.

A para faktor sajnos csak egyszer villan meg igazán, de az az egy, magányos rész méltán idézi fel a nagy előd által lefektetett borzongást. Az első Alien hybrid „világra jövetelének” jelenete annyira hatásosra sikerült, hogy a feszültséget még fakanállal is flottul vágni lehetne. Szépen, apró foltokban van adagolva a suspense. A kellő finomsággal felvezetett, semmiségnek tűnő vis maior helyzet pillanatokon belül vedlik át totális káosszá. A karaktereken másodpercek leforgása alatt mutatkoznak a kétségbeesés és félelem jelei. Kifejezetten tetszett, hogy a „szülést levezető” két szereplő elszeparálva a többiektől szembesül a borzalommal, így sokkal gyorsabban eluralkodik rajtuk a pánik. A pánik kapkodást idéz elő, a kapkodás meggondolatlan cselekedetekhez vezet, ami végül katasztrófába torkollik. Kiabálnak, sikítanak, szitkozódnak, sírnak, szóval, körülbelül úgy reagálnak a történésekre, ahogy az ildomos lenne egy ilyen kéretlen találkozáskor.

„Ugye, hogy milyen véres és brutális? Nem spóroltam semmit!” Mondotta a legelső célközönségnek tartott tesztvetítés után Ridley Scott, majd elégedett mosollyal távozott az óvoda főbejáratán. Valóban. Rohadtul véres a Covenant, és majdnem minden halál premier plánban történik. A lehető legkevésbé kifinomult és előnyös helyekről másznak elő az Alien csemeték, amik nagyjából megszületésük pillanatától számított 3. másodpercben már fullba nyomják a gyilkológépet. Egy deka finomkodás sincs, és a brutális kivégzések mellett, más módszerek is latba vetődnek, hogy elvegyék pár órára az ember étvágyát. A 4. részhez hasonló groteszk, deformált kísérleti egyedek felsorakozva tárulnak elénk a lehető legundorítóbb módokon. Kifeszített testek, felnyitott mellkasok, megcsonkított tetemek, folyadékban úszkáló rém-magzatok, póznára felszúrt a jó ég tudja micsodák másképpen hozzák rá az emberre a frászt.

Michael Fassbender szorozva kettővel. Nem titkon, az egyik kedvenc, jelenleg aktív színészem Fassbender, aki ebben a filmben ismét emlékeztetett, hogy miért. Kettő, egymásra nagyon hasonlító szerepet kellett eljátszania, mindezt ráadásul úgy, hogy a két android közötti eltérés egyszerre legyen apró, de jól kivehető. David szimpla nézésével láttatja, hogy mennyivel tapasztaltabb az őt körülvevő embereknél. Kimért beszéde, hanghordozása kellően palástolja önmaga által felsőbbrendűnek kikiáltott személyét. Fassbender kellő szimpátiával formálja meg Waltert, kinek jóhiszeműsége naivitással párosul, viszont ez a kevés „élettapasztalat” okán teljesen jogos. David motivációja egyébként szinte már biblikus háttérrel bír. Isten megteremti az embert, az ember megteremti az androidot, az android megteremti a Xenomorphot. Ez a tovább gyűrűdző spirál ad egy ici-pici mélységet a mészárlásba fulladó történetnek.

Mindenféle komolyabb spoiler mentesen azért megemlítem, hogy a film lezárása – bár kiszámítható volt – hatásosra sikerült. Ha innen folytatnák a történetet, szívesen befizetnék még egy körre. Ugyanakkor attól tartok, hogy a következő részben megint valami blőd forgatókönyvírói húzással átugranák a Covenant megfogyatkozott legénységének, és telepeseinek történetét.

Jöjjön a fekete leves. Hülye és/vagy nem létező karakterek. Prometheushoz képest, aprócska pozitív előrelépés a Covenant legénységé, de azért, hadd ne kelljen állva tapsolnom. Az újdonsült parancsnok önkényesen hozott elhatározása végtelenül komolytalan. Milliárd dollárokat felemésztő, éveken át tartó tervezést, kutatást dob sutba fél perc gondolkodási idő után. Egy ilyen döntés meghozatala után szinte már evidensnek tűnik, hogy ő lesz az a földöntúli idióta, aki egy – nyilvánvalóan Istenkomplexusos – android tanácsára rögtön az egyik tojás fölé hajol.

David: „Nézzen bele!”

Balfasz kapitány: „Hmm, biztos, hogy ez az elmebeteg, és/vagy meghibásodott, öntudatára ébredt beszélő kenyérpirító csak meg akarja mutatni büszkeségeit! Már nézek is bele!”

Rajta kívül, az erősen Ripley-re hajazó Katherine Waterston még úgy nagyjából rendben volt, de kiemelkedőnek ő sem nevezhető. A többiek meg kollektív kitesznek egy szép nagy nullát. 2 napja láttam a filmet, azonban a parancsnokon, Daniels-en és Tennessee-n, kívül senki másra nem emlékszem. Emlékeim szerint kb. 15 ember szolgált a fedélzeten, akikre a film elején azért jutott legalább 40 perc játékidő. Nem Marianna árok mélységű karaktereket igényelnék, de mondjuk egy Ford Fairlane-re hajazó beképzelt nagymenő, rébuszokban beszélő okoska, vagy bármi más elkülöníthető egy dimenziós jellem összejöhetett volna.

A fentiekben leírt szülésen kívül viszont egy deka ijesztgetés sincs. Trancsír van dögivel, fosatás viszont majdnem nuku. Erre amúgy a film vége a legjobb példa, amikor is szemtanúi lehetünk, hogyan kell zéró feszültséget generálni egy vérfagyasztó helyzetben. Egy hívatlan vendég tartózkodik a hajón, Anya érzékeli az idegen életformát, majd megindul a vadászat, amit a biztonságban ülő Walter tart szemmel a vezérlőből. Kamerákon látja, hogy a lény, hol van és merre halad éppen, így rögtön leadja a drótot a megmaradt 2 darab túlélőnek. Ezzel sikerült tökéletesen kiiktatni az első filmben zseniálisan működő bizonytalanságot.

„Hol lehet? A közelbe van? Itt van mögöttem?”A végjátékban egy percig sincs ilyen érzetünk, mert valaki biztos távolból figyelemmel tudja követni az eseményeket, sőt bizonyos mértékig befolyásolni is tudja a Xenomorph haladási irányát. Mondjuk, ha csak Daniels és Tennessee-re korlátozódott volna le a látómezőnk, akkor akár Walter-ben is kételkedhettünk volna, hiszen effektíve nem látjuk, hogy mit csinál a vezérlőpanel mögött. Nagy kár ezért a részért, mert ebből még bőven kilehetett volna hozni egy kocsonyarengető para-fesztet.

A film végére érve nagyon kevés dolog lett megválaszolva, és még egy tucatnyi kérdés merült fel. Az az érzésem, hogy ha Scott-on múlik, nem is kapunk válaszokat soha. Hova megy ez az egész? Ridley, van valami kitalált végső koncepció a fejedben, vagy csak egymás után pakolod magad elé a vonatsíneket?

Végezetül leírnám, – bár tudom, hogy ez senkit sem érdekel – hogy szerintem mi folyik itt Gyöngyösön. 2 Opciót látok magam előtt:

1. Ridley Scott szeretett volna egy mindentől teljesen független teremtéstörténet sci-fi köntösben az embereknek feltálalni, AZONBAN a stúdió/producerek csak akkor voltak hajlandóak pénzt invesztálni a projektbe, ha a készülendő filmet valahogyan hozzákapcsolják az Alien franchise-hoz.
2. Ridley Scott szeretett volna egy teremtéstörténet sci-fi köntösben az embereknek feltálalni, AZONBAN nem volt benne biztos, hogy az emberek befognak-e ülni olyan filmre, ami semmihez sem köthető. A mai univerzumépítős Hollywood-ban egyszerűen nem merte járatlan útra cserélni a tükörsimára gyalult, biztos ösvényt.

Aztán lehet, hogy egy harmadik opció mozog a háttérben, ki tudja. Mindenesetre én azt érzem, hogy Scott két dologgal akar egyszerre, egy időben, egy filmen belül foglalkozni, viszont arra már nincs ideje vagy ötlete, hogyan hegessze össze a sűrű nyálú gyilkológépeket az emberi faj teremtésének történetével. Akárhogy balanszíroz, végezetül mégiscsak két szék közül a földre esik. Még szerencse, hogy van alatta párna!

Verdict: 7/10