Ridley Scott 2015 októberében ismét egy science fiction-nal rukkolt elő Mentőexpedíció címmel. A filmet hatalmas kritikai, anyagi és közönség sikerként lehet elkönyvelni, azonban számomra úgy okozott csalódást, hogy én is, mint a legtöbben szórakoztató és minőségi munkának tartom.

Ennek a filmnek egy nagy hibája van, ami miatt sajnos nálam nem kap helyet a valaha volt legjobb sci-fi filmek csarnokában. Ugyanakkor, van egy nagy pozitívuma is, ami kiemeli a középszerűség sűrű ködéből. A lentebb található kritikát, kizárólag eme két totálisan ellentétes pont kibontásának szentelem. Ebből az okból kifolyólag ezen írás nem tartalmaz olyan tényezőket mint például: színészi játék, karakterek, látvány, zene, stb. A továbbiakban olvasható saját, szubjektív véleményem a filmmel kapcsolatban, mellyel szeretnék rávilágítani, hogy az ÉN szememben számtalan pozitívuma ellenére miért egy óriási kihagyott ziccer a Mentőexpedíció.

Ahhoz, hogy a némi háttértudásomról biztosítsam a kedves olvasót, valamint, hogy jobban megértessem csalódásom okát, elöljáróban tisztázni kell egy fontos dolgot. Olvastam a könyvet. Jobban mondva körülbelül a feléig jutottam, majd érdeklődés hiányában félbehagytam. Ez azt jelenti, hogy ha nem is teljesen, de ismerem a film alapját szolgáló művet. Tehát, tisztában vagyok a könyv stílusával vagyis azzal, hogy Watney hogyan áll helyzetéhez és hogyan kezeli azt. A könyv hangvétele egyértelműen egy könnyed és drámával csak kis mértékben meghintett olvasmány, telis-tele tudományos részletekkel. Ez önmagában jó alap, azonban ehhez a rendezőnek még pár dolgot illet volna hozzáraknia.

Az igazság az, hogy Ridley Scott-nak rá kellett volna jönnie, hogy a film alaptörténete olyan komplex és globális gondolatoknak adhat otthont, melyeket nem lehet teljes egészében a könyv stílusával tálalni. Scott gyakorlatilag egy az egyben filmre vitte a könyvet, ezzel egy picit sem változtatva annak hangvételén. A történet túlzottan eredeti és gondolatokkal teli ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű rendező, ilyen kaliberű forgatókönyvvel, ilyen kaliberű színészekkel összehozzon egy "All-Star" sci-fi komédiát. Ezek után a jó öreg "Alien atya" kérdően és csodálkozva veszi át a legjobb vígjáték kategóriájában győztes Mentőexpedíció Golden Globe szobrocskáját. "Bakker, ezek szerint ez rendesen félrement..."

Miért is van ez? Miért is tartom a Mentőexpedíciót egy óriási kihagyott ziccernek? Azért, mert a filmből totálisan hiányzik a dráma. A nagybetűs DRÁMA. Akármennyire is próbálta ennek az ellenkezőjét Scott bizonygatni, ez a film 85%-ban egy Marson, Földön és űrben játszódó vígjáték. Egyetlen egy jelenettel azonnal tudom szemléltetni a problémát: Amikor a legfelsőbb vezetők rájönnek, hogy Watney él, Chiwetel Ejiofor karaktere a következőket mondja: "El tudod képzelni min megy keresztül? 80 millió kilométerre van a Földtől tök egyedül, és azt hiszi, hogy lemondtuk róla? Hogy hat ez az emberre pszichológiailag? Mi a fenére gondolhat most?". A néző erőteljes bólogatással konstatálja az előbbi mondat érzékeltette valós tartami mélységet. Ezek után mit látunk a vágás után? Watney diszkózenére törölgeti a haját és a videónaplónak közli a zenestílus iránti nemtetszését. Ezzel a hirtelen hangulatváltozással a pillanat tört része alatt zúzzák porrá az egy jelenettel korábban felépített, már majdnem drámába hajló érzékeny pillanatot. És ilyen rossz váltásokkal tele van a film! De ez csupán a dráma hiányának egyik érzékelhető pillanata, azonban van egy ehhez a szorosan kapcsolódó terjedelmesebb probléma.

Mégpedig az, hogy nem találkozunk a félelemmel, a bánattal, a kilátástalanság, kétség és magány érzetével, magyarul az összes többi alapvető emberi érzelemmel, melyeknek KULCSSZEREPET kellene játszaniuk egy ilyen vis maior szituáció bekövetkezése esetén. Nincs semmi dráma! Pardon, van talán 2-3 pillanat, amikor Watney láthatóan dühös vagy ideges. De ez a két-három jelenet is alig pár percét teszi ki a kétórás játékidőnek, és ezen érzelmek csupán üvöltözésben és/vagy csapkodásban nyilvánulnak meg.

Ez az ember egyedül, 225 millió kilométerre a Földtől, ezernyi veszélynek kitéve, képtelen a legalapvetőbb emberi érzelmek és gondolatok kinyilvánítására? Milyen válsághelyzeten megy keresztül? Hogyan éli meg a magányt? Milyen gondolatok és érzések kavarognak benne Sol-ról Sol-ra? Milyen személyiség-deformációval járhat egy hosszas egyedüllét? Milyen érzés az embernek álomra hajtani esténként a fejét úgy, hogy tudja nagyon csekély az esélye a túlélésre? Idézve: "Hogy hat ez az emberre pszichológiailag?"

Nem akarok más filmmel példálózni, de a Csillagok Között-ben a "jeges" bolygón rekedt (szintén Matt Damon alakította) Dr. Mann tettei sokkal hitelesebb képet formálnak a hosszas magány által okozott félelemről. Ott, azonnal megértettem, és átéreztem a kétségbeesettséget, elkeseredettséget, azokat a tényezőket, melyek végül önös érdekei megvalósításának irányába terelték cselekedeteit. Abban a filmben valóban láttam a mérhetetlen örömöt, amikor évtizedek után egy ismeretlen ember arcát pillantotta meg. A Mentőexpedícióban ezek közül egyiket sem véltem felfedezni.

Nem azt mondom, hogy Scott ne hintse meg humorral a jeleneteket. Nem azt mondom, hogy Watney ne örüljön a kellemetlen körülmények között elért apró sikereinek. Nem azt mondom, hogy teátrális és könnyfakasztó jelenetekkel érzékeltessék a magányt és a félelmet. A véleményem az, hogy a dráma és humor "mértani közepét" kellett volna megcélozni, és úgy balanszírozni ezen a keskeny mezsgyén, mint a tornász a gerendán.

Viszont az érmének két oldala van, így a Mentőexpedíciónak is. Ez pedig a lehetetlen el NEM fogadása.  Ez volt a film legerősebb pontja, mely a korábban említett hatalmas hiány ellenére nagyon jól működött. Mark Watney hazahozatala a csapatmunka, az emberi faj, az elme, az évszázadok, évezredek alatt megszerzett tudás és kitartás diadala. Ebben a tettben kulminálódik és nyilvánul meg a sok millió éves fejlődésünk eredménye. Ilyen messzire jutott az emberiség a tűz, vagy a kerék feltalálása óta. Az, hogy több ezer ember közösen, egy cél érdekében napi 24 órában dolgozott egyetlen személy reménytelennek tűnő megmentésében, felér a lehetetlen elérésével. A csapatmunkát, a kitartást, a folyamatosan felmerülő problémák megoldását a Mentőexpedíció hibátlanul mutatja be. Rávilágít a közös munka és a végtelen akaraterő gyümölcsére, arra, hogy egy cél szentesítése érdekében egységbe verődve gyakorlatilag bármire képesek vagyunk.

Összességében a drámai elemek totális hiányának ellenére elmondható, hogy a Mentőexpedíció egy szórakoztató és hittel teli filmes vállalkozás, ami megmutatja, hogy kellő akaraterővel a lehetetlen csupán átmeneti állapot. Nagyon kár, hogy Ridley Scott a drámának tökéletes alapot szolgáló történetet nem vitte el abba az irányba, amerre szerintem el kellett volna vinni.

Verdict: 7,5/10