Szinte lehetetlen feladatnak tűnik összeszedni tíz darab kedvenc jelenetet több száznyi filmből, én mégis kísérletet teszek rá.

Eme felsorolás nem tartalmazza a számomra legviccesebb, leglátványosabb, legérzelmesebb vagy legnyomasztóbb jeleneteket, mert azok külön-külön listát érdemelnének. Az alábbi listába leginkább azok kerültek be, amik szinte képkockáról-képkockára beleégtek emlékezetembe. Megszámlálhatatlan jobbnál jobb jelenettel találkoztam, ugyanakkor az alább található tíz nyújtott számomra örök időre maradandó élményt. Ezeket nagy előszeretettel nézem újra és újra, vagy idézem fel magamban teljesen random pillanatokban. Az alábbi lista némileg változhat, alakulhat az évek folyamán, de az első 5 hely már évek óta fix.

10. Logan – Mészárlás

Napokig élénken élt bennem az érzés, a döbbenet, ami a barátságos idegenek házában ment végbe. Horror, ez horror! Mangold váratlanul folytja bele az érzelem csíráját a kegyetlenség óceánjába. Xavier megindító monológját borzalmas és váratlan mészárlás követi, amire míg élek emlékezni fogok. (KRITIKA)

9. Terminátor 2 – Előttem nincs akadály

Jó pár emlékezetes jelenet helyett kapott Schwarzenegger legikonikusabb filmjében, számomra ez a rövidke momentum az abszolút favorit. Cameron egyszerre badass és rohadtul ijesztő eszközökkel érzékelteti, hogy mennyire megállíthatatlan és elpusztíthatatlan tökéletes gyilkológép a T-1000-res. A doktor tekintete hitelesen tükrözi a néző reakcióját.

8. X-Men: First Class – Mozgatom az érmét

Kicsit sem vagyok Marvel rajongó, de Logan mellett, ezt tartom a legjobb képregényfilmnek. A jelenet több ízben is kiváló. Egyrészt, láthatjuk, hogy Xavier és Magneto közösen milyen elképesztő erők birtokában vannak. Másodrészt, Eric szimbolikusan azzal az érmével öli meg Shaw-t, aminek „nem mozgatásával” gyerekként az egyik legnagyobb árat volt kénytelen fizetni. Harmadrészt, egy olyan emberen vesz elégtételt, akinek világról alkotott képével (mutánsok felsőbbrendűségével) teljes mértékig egyetért, de ez nem változtat a tényen, hogy az évtizedekkel előtt megölte édesanyját. Bizonyos szempontból nézve könyörtelen kivégzés, melyet teljesen jogos motiváció támaszt alá. Emlékezetes, és sorsfordító jelenet, ami egy tragikus múltú ember később látható karakterútjának legelső mérföldkövét képezi.

7. Fehér Pokol – A végsőkig

Liam Neeson főszereplésével készült túlélő dráma nem egy rossz film, de a végét leszámítva, nincsenek benne emlékezetes jelenetek. A lezuhant repülőgép utasainak küzdelme a természettel 90%-ban a farkasokkal történő „adok-kapokban” merül ki, és ez nekem kicsit kevés volt. Viszont, az utolsó 5 perc mindenért kárpótol. Küzdeni, küzdeni a végsőkig. Nincs már hova futni, nézz szembe démonjaiddal és küzdj meg velük. Lesz, ami lesz. Neeson szeméből, a stáblista előtti másodpercekben hihetetlen erővel sugárzik: „GYERE!”. A szembesülés-elfogadás-küzdés háromszöge egy tekintetben - tökéletesen alátámogatott zenével - sehol máshol nem jött át ennyire jól. Mindig bemotiváló jelenet, amit sokszor vettem elő olyan helyzetekben, amikor valami nagy akadály, vagy fontos momentum előtt álltam. Államvizsga előtt legalább háromszor megnéztem.

6. Mad Max: A Harag Útja – Lángoló gitár baszod!

Egyik pillanatról a másikra, huszonéves felnőttből 8 éves gyerekké vedlettem vissza, amikor szem és fültanúja lettem a zseniális baromságok legcsillogóbb ékkövének. A zenét szolgáltató kamion látványa már önmagában erőteljes „Kurva menő!” kijelentést indukált, de amikor megláttam a hangfalak elé, kötéllel odaerősített, kihipózott gitárost, akinek még lángok is távoznak hangszeréből, majdnem extázisba estem. Akkor, ott, nem sok hiányzott, hogy felpattanjak a moziszékből és hangosan bekiabáljam: „Fuck yeah!”. Szavakkal tényleg leírhatatlanul euforikus élmény volt Max 2015-ös kalandja, és ezen pillanat felidézése bárhol, bármikor fel tudja dobni a kedvem.

5. Csillagok Között – Útra kelünk

Christopher Nolan 2014-ben megcsinálta a modernkori science fiction filmek egyik legjobbikát. Innen is több jelenetet ki lehetne emelni, hogy melyik-miért jó, elgondolkodtató vagy rétegelt tartalommal megtöltött, de nekem a Föld körüli pályáról való indulás a film egyik legmaradandóbb pillanata. Dylan Thomas idézetét felolvasó Dr. Brand támogató hangja, az indulásra készülő legénység látványa, Hans Zimmer hihetetlenül érzelemdús és monumentális melódiája vértezi fel a jelenetet mérhetetlen súlyú küldetéstudattal. A négy fős legénységgel útnak induló Endurance az emberiség túlélésének, továbbörökítésének utolsó reménye. Ez van hibátlanul érzékeltetve arra irányuló konkrét kijelentés nélkül. Útra kelnek az ismeretlenbe, a sűrű sötétségbe, kezükben az emberiség sorsával. (Mega-mélyelemző írás hamarosan!)

4. Jurassic Park – Valami jön, valami nagy

Gyerekkoromba rajongtam mindenért, aminek csak a legapróbb köze is van a dinoszauruszokhoz, arra viszont nem gondoltam, hogy Spielberg kalandja felnőttként is messzemenően többet nyújthat egy átlagos blockbusternél. A legendás jelenethez nem tudok semmi olyat hozzáfűzni, amit előttem nem mondtak volna el ezerszer. Horrorelemeket felhasználva apránként épül a parafaktor, CGI és Practical Effects 15 év elteltével is ugyanolyan jól néznek ki, több emlékezetes beszólás („Ha menni kell, akkor menni kell.”), kreatív beállítás (egy pohár víz) fűződik hozzá, valamint 65 millió év korkülönbség után végre láthattuk, hogy egy dinoszaurusz miképpen fogyasztja el első emberi áldozatát.

3. Whiplash – Mintha az életed múlna rajta

Ki hitte volna, hogy egy dobolásról szóló történetet lehet ilyen epikus magasságokba emelni? Nem sokan. Damien Chazelle minimáleszközökkel csinált egy könyörtelenül őszinte, beteges megfelelési kényszerről szóló filmet, amiben nem mellesleg van Jazz is. Intenzív pillanatokból itt sincs hiány, azonban abban mindenki egyetért, hogy az utolsó 15-20 perc emeli fel a Whiplash-t a kiválóság polcára. A végső jelenetsor úgy van felvéve, megvágva, megrendezve mintha egyes-egyedül, az a konkrét dobszóló lenne képes megmenteni az egész univerzumot. A végső snitt pedig szavak nélkül szállítja a film elgondolkodtató üzenetét. (KRITIKA)

2. Becstelen Brigantyk – „Drei Gläser”

A legjobb Tarantino film, az én szememben. Ebben összpontosul minden tényező, ami Tarantino nevét a lehető legminőségibb értelemben véve reprezentálja a nagyvilág felé. A jelenet azért érdemelte ki ezen prominens helyet, mert egy egészen új szintre emeli a feszültségteremtés fogalmát. Emberek, gyengén megvilágított szobában (jelen esetben pincében) beszélgetnek, a feszültség exponenciálisan, kizárólag párbeszédek útján hág a tetőfokra, és amikor már éppen azt hisszük, hogy talán minden rendben lesz, bekövetkezik a lehető legrosszabb. Lebukás oka számunkra annyira láthatatlannak, észrevehetetlen apróságnak tűnik, az adott közegben mégis azonnal egyértelművé tesz mindent, és nagy árat követel meg. Elementáris természetességgel megírt párbeszédek, istenkáromlóan jó színészi játék és mesteri rendezés tökéletes gyermeke. 10-15 perces zseniálisan építkező jelenetsor, melyet képkockánként ki lehetne merevíteni és részletesen kielemezni, hogy vajon kinek-mi járhatott a fejében az adott pillanatban.  

1. Amadeus – Kottaolvasás Salieri módra

Emlékszem, amikor legelőször láttam az Amadeus-t. 2015 nyara volt (tehát nem túl rég), ekkor kezdtem mélyebben érdeklődni a filmek iránt, és e tájt indult látványos bővülésnek filmgyűjteményem is. Filmbarátok-os Blacksheep és Zoly beszámolója az Amadeus című filmről felkeltette az érdeklődésemet, és látatlanba megrendeltem a filmet DVD-n. Minő váratlanul, pár hónappal később már ez lett a kedvenc filmem, azóta is az. Ebben a pár percben fut össze minden elem, ami egy tökéletes jelenet megalkotásához szükséges. F. Murray Abraham már el is hagyta az általunk ismert színészi teljesítőképesség legmagasabb pontját. Arcmimikájával úgy balanszíroz az ámulat és utálat két végpontja között, mint tornász a gerendán, de játéka a vegytiszta mozgóképes csoda első lépcsőfoka csupán. Aki részletesebben szeretne a filmről olvasni, az ITT találja Mélyelemzős írásomat.