Hollywood előszeretettel nyúl bele a történelmi hitelesség kondérjába, ami nem okvetlenül baj, ha a ferdítés konkrét célt szolgál.  Idi Amin, a kegyetlen Ugandai diktátor ígéretes alapanyagnak bizonyult, amit Whitaker zseniális alakítása tesz felejthetetlenné. Korlátolt szemlélői vagyunk az egyik legkegyetlenebb diktátor rezsimjének, ahol nem tuszkolnak le torkunkon elborzasztó képsorokat jelenetenként, de minden percben érezzük, valami nagyon nincs rendben.

Történetünk főszereplője a fiatal Nicholas Garrigan (James Mcavoy), aki orvosi tanulmányait befejezvén, kalandra éhesen, merész vállalkozásba vágja bele a fejszéjét. Kiköltözik Ugandába, ahol az egyik kis falu lakóinak mindennapi orvosi feladatait látja el. Egyik napon a frissen megválasztott elnök, Idi Amin azonnali orvosi ellátásra szorul és Nicholas-t hívják a segítségére. Amin felkéri Nicholast személyi orvosának, ami elsőre álommunkának tűnik, azonban szivárványos Kánaánt szépen lassan felváltja a brutális valóság.

A film története létező személyeket tartalmaz, de csak nagyon apró nyomokban tekinthető történelmileg hitelesnek. Kicsit utána olvasva a dolgoknak, kiderült, hogy a film történetének nagy része fikció. Nicholas Garrigan karaktere ilyen formában, ebben a korban nem létezett, viszont a készítők egy létező angol katonát, Robert Astles-t vettek hozzá alapul, aki az 50-es években élt Ugandában. Valóban közeli kapcsolatot ápolt Amin-nal, azonban megismerkedésük körülményei és Astles tanácsadói szerepe másképpen nézett ki a valóságban. Ez természetesen nem vesz el film erényeiből, de azért érdemes szem előtt tartani, ugyanis a filmben látható néhány forgatókönyvírói klisé, zavaró tényező valószínűleg a fikció valósággal való keveredésének egyik kevésbé pozitív velejárója.

James McAvoy által megformált Nicholas Garrigan naivitásban erősen pácolt, következetlenség olajában kisütött személy. Hiába ő a főszereplő, hiába ő lenne a „jófiú”, hiába neki kellene szurkolnunk, tettei tökéletes ellentétét tükrözik pozitív kicsengésűnek szánt jellemének. Teljességgel hiányzik belőle a szerethetőség, a szimpatizáció lehetősége, és ami a legidegesítőbb: következményekkel soha, semmilyen formában nem hajlandó számolni. Amellett, hogy hihetetlenül naiv és következetlen ember, arroganciájával tovább taszít minket a „megérdemled, amit kapsz haver” mederbe. Na, már most, mivel tudatában vagyunk a karakter 80%-os fiktív mivoltának, így kérdéses, hogy miért kellett ennyire antipatikusra megírni. Nem kell nekünk ártatlanság könnyeiben fürdetett szűz Mária, de azért ez már majdnem a másik véglet széle. Mcavoy egyébként teljesen jól játszik, szimplán a karakter van szándékosan irritálóra megírva. Tanult, egyetemet végzett, jó családból származó huszonévesként gyakorta cselekedik 14 éves kanos tinédzser módjára. Értem én, hogy a tiltott gyümölcs a legfinomabb, meg csábító dolog a hatalmas lánggal égő tűz szomszédságában felépített szalmakunyhóban üldögélni, de akkor ne csodálkozzunk már rá, mit vonz magával egy ilyen kényelmes és kiemelt pozíció.

Nicholasra helyezett erőteljes fókusz miatt nem látjuk közvetlenül Amin rezsimjének áldozatait. Ez az utolsó skót király egyik legnagyobb húzása. Nincsenek karakterről elvándorló jelenetek, amik látványosan láttatják a tömeges mészárlásokat, gyújtogatásokat és egyéb kendőzetlen brutalitást. A néző szándékosan kívül esik az országban történő eseményekről, és csupán a film háromnegyedén szembesülünk (Nicholassal egyetemben) Amin erőszakos rezsimjével egy felkavaró példán keresztül. Középtájon már kicsit hiányoltam is a brutalitást, viszont a várakozás és a borzalmaktól való tudatos elszigeteltség annál nagyobbat ütött akkor, amikor először szemtől szembe találkoztam vele.

Forest Whitaker-t ezt megelőzően többnyire klisés akciófilmekben láttam, ahol aktuális események mögött 3 kilométerrel bandukoló felügyelőt vagy nyomozót alakított. Eme okból kifolyólag kicsit szkeptikusan álltam hozzá Oscarral díjazott alakításához, de első felbukkanása azonnal megcáfolta gonosz gondolatomat. Whitaker valóban zseniális. Lenyűgözően autentikusan játssza el a kétarcú kiszámíthatatlan vezért. Szabályosan retteg tőle az ember, nem számít, hogy mosolyog, nevet, vagy csak szimplán maga elé bambul. Egész lényét átitatja a hatalomittasság és végletekben való gondolkozás. Vagy a tenyerén hordoz és ellát minden jóval, vagy kíméletlenül eltesz láb alól az egész családoddal együtt. A nép és nemzetközi sajtó felé mutatott álarcot végtelen magabiztossággal viseli, de az a legdurvább, hogy legbelül ő valóban jószándékú megváltónak tartja magát. Az igazi diktátor, aki kiszámíthatatlan, aki mellett élni, dolgozni, létezni veszélyesebb, mint orosz rulettezni félig üres tárral.

Az utolsó skót király egy hideg téli estén beinvitál a házába, közel enged a tűzhöz melegedni, ránkterít egy takarót, forró teával kínál. Kellemes és bőséges környezetet biztosít számunkra, de minden földi élvezet meglétének ellenére sem tudjuk fejünket nyugodt álomra hajtani. Sohasem tudhatjuk meddig tart a jólét, meddig tart az életünk. Egy véletlen mozdulat, egy meggondolatlan cselekedet, egy rosszul tálalt kijelentés bőven elég lehet ahhoz, hogy búcsút mondjunk az életünktől egyszer s mindenkorra.

Verdict: 8/10