Alpha Dog. Ez a két szó tökéletesen összefoglalja a film tanulságát, vagy nevezzük inkább jelenségnek. A jelenséget, ami akkor következik be, amikor a pitiánerség és a nagyravágyás találkozik.

A film, egy valós eseményeken alapuló tragédia közbenjárásával mutatja be milyen láthatatlan veszélyeket is hordozhat magában a megfelelési kényszer. Az ember fiatalkorában beilleszkedés címszó alatt rengeteg hülyeséget bevállal, amikre később olykor nosztalgikusan, olykor elborzadva gondol vissza. Visszaemlékezve nem is értjük, hogy hogyan mertünk megcsinálni bizonyos dolgokat. Hogyhogy nem ismertük fel a veszélyt, és milyen szerencsések voltunk, hogy nagyobb baj nélkül megúsztuk mindezeket. Mert amikor ezt a korszakot éljük, fel sem merül bennünk, hogy valójában mennyire körültekintőnek kellene lenni.

A középiskolába való beilleszkedés a legtöbb ember számára stresszes folyamat, és az itt eltöltött 4-5 év a lázadókorszak melegágya. Ilyenkor minden a barátokról, csajokról, piálásról és (jobb esetben) csak alkalmi füvezésről szól. Lógni az órákról, suttyomba elszívni egy cigit a WC-ben, látványosan beszólni a tanárnak, hogy mindenki lássa mekkora menők vagyunk mi. Többnyire ezek körül forog az átlag tinédzser feje, ami bizonyos mértékig természetes dolog, viszont tudni kell a határokat, és tudni kell NEM-et mondani.

Na, itt jön képbe az Alpha Dog. Az egész történet pár, magát nagymenőnek képzelő, tejfelesszájú tinédzser rossz döntéseinek színtere. Srácoké, akik alapjáraton nem gonoszak, nem könyörtelen gyilkosok, csak naiv kamaszok, akik éretlenségük okán túlságosan amatőrök voltak ahhoz, hogy tervüket megtervezzék és végigvigyék. Túl büszkék a meghunyászkodásra, és túl gyávák a feladásra. Egyszerűen nem voltak képesek felmérni, hogy egy-egy dolog milyen következményekkel jár. Ezt a meggondolatlanságot írhatjuk az éretlenség, a tanulatlanság, vagy akár rossz szülői nevelés számlájára.

Sajnos nem vagyok tisztában vele, hogy mennyire akkurátusan adják vissza a látottak a valós eseményeket, azonban maga a cselekmény jól van felépítve, és a gyakran felugró „miért”-re is kapunk épkézláb indokokat. Zack-nek több lehetősége is volt arra, hogy elszökjön fogvatartói elől, de ezek közül egyikkel sem élt. És a „miért”-re jó válaszokat ad a film. Egyszer azért, mert pont akkortájt veszett össze szüleivel, így tetőfokára ér a kamaszkori dacolás, másodszor, pont a tinédzserkorszak közepén van, amiben vágyik a partyzásra, csajozásra, ivásra és mindenre, ami ezekhez társul. A film közepétől folyamatosan mondogatjuk neki, hogy „Tűnj el onnan! Lépj már le! Mi a fenét csinálsz, fuss!”, ugyanakkor maradásra hozott elhatározása alá van támasztva, kvázi megérthető. Így saját szomorú sorsáért kis mértékben, de ő is felelős. Arról már nem is beszélve, hogy a fogvatartók a film több pontján saját maguk is latba vetik, hogy elengedik a srácot, de túlságosan tartanak „a ló hátsó patáitól”. A megfelelési kényszer Zack-en kívül Elvis-re igaz. Mert Elvis is csak be akart illeszkedni a társaságba, szerette volna kivívni magának a tiszteletet, a figyelmet és ezért a végén már kész volt akármire. Várta az alkalmat, amikor bizonyítani tud, a lehetőséget, ami után környezete többre fogja tartani egy mezei csicskánál.

Pár szót a színészekről. Meghökkentő módon, a casting egész jóra sikerült, és a színészek is egy ilyen kaliberű filmhez képest nagyon autentikusan játszanak. Ide tartozik Justin Timberlake, akit személy szerint nem kedvelek, de be kell látni, hogy hiába tűnik elsőre egy 100%-ig komolytalan parti-pia-pina mágusnak, azért neki helyén van a szíve, legalábbis, majdnem a helyén volt. Hitelesen prezentálja az ominózus gyilkosság előtti, alatt és utáni érzéseket. Elutasításból szembesülés, szembesülésből kétség, kétségből félelem, majd félelemből elkövetett kényszer. A Johnny Truelove-ot megformáló Emile Hirsch is megfelelő elánnal szállítja az „én vagyok itt a góré” attitűdöt.

Viszont Ben Foster az abszolút csúcs. Neki vannak olyan jelenetei, amik berúgják a ház oldalát. Hihetetlenül nyers, agresszív és indulatos karakterétől a játékidő teljes hosszában fosik az ember. Kedvenc jelenetem is hozzá köthető, amikor bemutatja, hogyan NE viselkedj a főnököd előtt. Amit az irodában lenyom, azt nevezem színészi beleélésnek. Kiszámíthatatlan, visszafoghatatlan, totálisan kattant alak, akivel nem hogy újat húzni, de még haveri szinten barátkozni is életveszélyes. És ami a legérdekesebb benne, hogy a szereplők közül neki van egyedül értékrendszere. Igaz, hogy deformált és szélsőséges nézeteket vall, de ő az egyetlen, aki nem „menőségből” teszi mindazt, amit tesz.

Röviden megemlíteném, hogy a bulis életérzésből két jelenet azért masszívan kibillent. Az egyik maga a borzasztóan elnyújtott gyilkosság, ahol a folytonos feszültség rendesen megemeli a pulzusszámot. A másik pedig egy interjúrészlet meggyilkolt fiú édesanyjával, jelen esetben Sharon Stone-nal. Hát ott volt minden, amit ember átérezni soha nem akar. Mindössze pár perc elég ahhoz, hogy lássuk mivé lesz egy tragédiát elviselni kényszerülő emberélet. A gyerek elvesztése nem megviseli a szülőt, hanem gyakorlatilag lelkileg lemészárolja. És ilyen sorsok tömkelegével vannak, csak az ember szerencsére nem szembesül vele nap, mint nap és mindenki csak reméli, hogy vele vagy szeretteivel ehhez hasonló soha nem esik meg.

Az Alpha Dog talán azért nem lett annyira ismert és népszerű, mert filmművészeti szempontból nem nyújt semmi értékelhetőt. Igazából, csak felveszi, megvágja és befűzi a projektorba mindazt, ami történt. Nem játszik a kameraállásokkal, nem alkalmaz ötletes és látványos vágásokat stb. Nincsenek benne emlékezetes párbeszédek, vagy rétegelt, rokonszenves karakterek. Minden szögletes és leegyszerűsített, ami nem okvetlenül baj. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy a játékidő nagy részében uralkodó party hangulat miatt amúgy sem tudna a film igazán mély értéket produkálni, ugyanis a végén levonható tanulság az egyetlen pont, ami súllyal ruházza fel az egészet.

Tanulóleckének egészen jó film az Alpha Dog. Ajánlható fiataloknak okító jelleggel, ugyanis a történet felhőtlen bulifilmből az utolsó 15 percben átcsap kegyetlen szembesüléssé, valami olyasmivá, ami minden jóérzésű embert elszomorít és „magába szállásra” kényszerít.

Verdict: 7/10