Gondolom sokan ismerik a mondást, miszerint "Jó vígjátékot nehezebb csinálni, mint jó drámát". Még ha nem is okvetlenül értünk egyet ezen kijelentéssel, vagy vehetjük egy kalap alá ezt a két filmzsánert, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy kevés manapság igazán kiváló és/vagy emlékezetes vígjáték. Bár rengeteg humorosnak szánt film jön ki évről évre, mégis a legtöbbjük siralmasan gyenge. Ennek számtalan oka lehet, de ezek közül van egy dolog, ami - szerintem - fő okozója ennek a rossz irányú tendenciának. Ez pedig az, hogy a mostanában kijövő vígjátékok döntő többsége az altesti, undorító poénokra, velőtrázó ocsmány káromkodásokra és beszólásokra helyezi az elsődleges hangsúlyt. Ezekre felépíteni az egész humorvilágot pedig önmagában borzasztóan sekélyes és kevés.

Nem akarok a klisés öreg megmondóember lenni, aki mindenre csak azt szajkózza, hogy "Bezzeg az én időmben!", de a 80-as és 90-es években készült vígjátékok sokkalta szimpatikusabb "humor-filozófiát" képviseltek. Vissza a jövőbe, Drágám, a kölykök összementek, Reszkessetek betörők, E.T. - A földönkívüli, Jumanji, Rövidzárlat, Mrs. Doubtfire, Dr. Dolittle és még sorolhatnánk.

Ezek a filmek tartoznak abba a film-zsánerbe, ahol egyszerű a történet, szerethetőek a karakterek, kulturáltak a poénok és happy enddel végződnek. Ez a pár pont egy igazán könnyed, kellemes kikapcsolódást biztosít az egész család számára. Az ebbe a halmazba eső filmek nem akartak mély mondanivalókat megosztani, nem akartak megrázó jeleneteket képernyőre vinni, nem akartak drámai történeteket elmesélni, de mégis úgy nyújtottak kikapcsolódást, hogy azt szórakoztató és, ami még fontosabb kulturált keretek között tegyék.

A napjainkban készült filmeknél nagy divat minél mocskosabb, undorítóbb poénokkal telepakolni a jeleneteket. Ezekből teljes mértékben hiányzik az a fajta báj, ami a fentebb említett filmeket emlékezetessé tette. Ez a mindent körülölelő kedvesség mára majdhogynem teljesen eltűnt, és helyét a az altesti poénok és az ismétlődő ötlettelen káromkodások vették át.

Az alábbiakban található filmek - számomra - bizonyultak igazi, szórakoztató, időtlen vígjátékoknak. Itt is van pár alkotás, mely nem roppant szofisztikált humora miatt lett kedvenc, de ha végignézzük a listát, akkor láthatjuk, hogy mindegyik rendelkezik legalább egy dologgal, amivel emlékezetessé tudja tenni önmagát. A továbbiakban találhatók azok az filmek, amiket gyakorlatilag bármikor újra lehet nézni, és minden alkalommal képesek mosolyt csalni az ember fáradt, gyűrött arcára.

+ 1 Italian Spiderman

Ezt a filmet valószínűleg soha nem találtam és néztem volna meg a 9gag.com közbenjárása nélkül. A mára már jól ismert weboldalon terjeng egy gif, melyben egy fiatalember roppant érdekes arckifejezéssel reagál valamire, amit nem látunk. Elfojthatatlan kíváncsiságom okán kerestem rá erre a jelenetre, és találtam végül rá az Italian Spiderman névre keresztel képregény paródiára, melynek gyakorlatilag minden másodperce értelmezhetetlen. Az egész játékidő alatt bármi, bármikor, bárhol megtörténhet. Egymást non-stop érő szürreális, abszurd, oda rohadtul nem illő dolgok történnek, de ezeket nézni végtelenül szórakoztató. Klasszikusan az az eset, amikor az egész annyira nonszensz, hogy az már zseniális. Egyébként, akit érdekel, youtube-on fenn van az egész film: 

10. Horgonyt Fel!

Ha A Horgonyt Fel!-t ilyen idősen látnám először, valószínűleg nem nyerné el feltétlenül a tetszésemet. Azonban, szerencsére gyerekkorom leggyakrabban újranézett filmjének egyike ez az imádnivaló alkotás, melyben Frank Sinatra és Gene Kelly olyan képernyőn átitatott életvidámságot és hozzáállást prezentál, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Egyszerűek, mégis nagyszerűek a karakterek, frappánsak és stílusosokat a zenés betétek, valamint a történet még ha kicsinyes is, egyedisége vitathatatlan. Azon kevesek egyike a Horgonyt Fel!, amit az első perctől az utolsóig körülleng egyfajta leírhatatlanul kedves, ártatlan gyermeki báj.

9. Üvegtigris 2

Nem igazán vagyok a magyar filmek rajongója. Amiket kedvelek, azok inkább vígjátékok. Sajnálatosan az egyéb zsánerű alkotások stílusa/üzenete nekem nem igazán jön át. Mind a három Üvegtigrist meglehetősen kedvelem, de a második rész az egyértelmű kedvencem. Ebben van a legtöbb mennyiségű és legjobb minőségű poén. Egyébként, ez az egyetlen film a listáról, ami úgy van tele gatyarohasztóan vicces jelenetekkel, beszólásokkal, hogy közben mélységesen szomorú. Furcsa, hogy az Üvegtigrist nagyon, de nagyon sokan egy egyszerű bunkó, tuskó-filmnek titulálják be:

Pedig rohadtul NEM CSAK az. Benne van az a híres, szavakkal definiálhatatlan magyar valóság, aminek szemtanúi lehetünk akár nagyvárosban, akár vidéken. Normális életre alkalmatlan, megcsömörlött, kisiklott, lecsúszott emberekkel bárhol találkozhatunk. Mert vannak ilyen sorsok, és ezek csak első ránézésre, külső szemlélőként tűnnek viccesnek, de ha ténylegesen belegondolunk helyzetükbe, akkor inkább sírni támad kedvünk.

8. Ford Fairlane kalandjai

Ford Fairlane legfőképpen a zseniálisan oda nem illő szinkron miatt lett kultfilm hazánkban. A nemzet csótánya, Nagy Feró  egyfordulós szinkron-projektje, ami tényleg csak és kizárólag magyar nyelven működik igazán. Önmagában értékelhetetlen film, de az elképesztően türhő beszólások és Feró alapjáraton állandóan működő "én vagyok a király, és amúgy is leszarom bazdmeg" stílusa elviszi hátán az egészet, úgy ahogy van. Hozzá kell tennem, ebben a filmben volt az a számomra mérföldkőnek számító momentum, amikor is hosszú perceken keresztül könnycsordultig röhögtem egy poénon. Olyan sokáig, hogy vissza kellett tekernem a filmet, mert lemaradtam 5 percnyi újabb adag agyfasz tartalomról. Ez egyébként a gusztustalansági verseny szívószálas megoldása volt.

7. A Nagy Lebowski

A Coen testvérek meglehetősen egyedi krimi-vígjátéka, ami első megtekintéskor nem mindenkinél éri el a kívánt hatást. Azonban, ha képesek vagyunk ráhangolódni erre az érdekes stílusú filmre, akkor megérthetjük a világszintű imádat okát. Jeff Bridges ezernyi alakítása közül, talán Töki (The Dude) karaktere nőtte ki magát az egyik legikonikusabb és legszélesebb körben ismert, már-már mondhatni jelenséggé. Az alapszituáció, a konfliktus kisstílűsége és a mesterien megírt karakterek teszik a Nagy Lebowskit kultikus alkotássá. Továbbá, Töki karaktere egy egészen szimpatikus életfilozófiát képviselt. Az ő rokonszenves lustasága nem csak Amerikában, de máshol is előszeretettel vált a pop-kultúra részévé. Bridges mellett, John Goodman több, mint nagyszerű kattant vietnámi veterán, Steve Buscemi pedig egy tökéletes verbális boxzsák funkcióját látja el. Egy biztos: Nincs még egy olyan film, ahol valaki ennyi mindenen ment volna keresztül egy szőnyegért.

6. Még zöldebb a szomszéd nője

Magyar fordítókat ismét bő pórázon tarthatták a hazai forgalmazók, hiszen a Grumpier Old Men-ből "Még zöldebb a szomszéd nőjét" csinálni nem kis teljesítmény. Címtől függetlenül, ez a film egy bájos, humoros és megunhatatlan vígjáték, ami két kedvenc szenilis vénemberünk egymás, vagy mások ellen irányuló gyerekes cselszövéseit kíséri figyelemmel. Szinte már túlvilágian egyszerű története mégis elégnek bizonyul, hála a karakterek között nagyon jól működő kémiának. Matthau és Lemmon párosában egyszerűen képtelenség csalódni, de az újonnan behozott Sophia Loren, az olasz díva szerepében is tökéletesen beleillik a képbe.

5. Oscar

Sylvester Stallone karrierjének talán legnagyobb filmes bukása, ami valahogyan Magyarországon mégis képes volt egészen a kultusz-státuszig elevickélni. Hogy miért? Ennek  a zseniálisan lefordított és előadott magyar szinkron az egyértelmű okozója. Ez a film is tele van idézhetőbbnél idézhetőbb beszólásokkal, humorosan inkompetens karakterekkel és egy szórakoztató Stallonéval, aki minden ügyet szeretne expeditíven intézni.

4. Vaklárma

Egy másik jól összeszokott filmes duó, a méltán híres Richard Pryor és Gene Wilder főszereplésével fémjelzett Vaklárma. A film nagyon jól aknázza ki karakterei fogyatékosságait és fordítja azokat szemérmetlenül a szórakoztatás céljára. Az ötletes alapszituációból eredő egymást érő konfliktusokat és viccesen kellemetlen helyzeteket nem lehet megunni, így amikor véletlenül elkapom a tévében, biztosan végignézem.

3. Pofa be!

A kis francia falut, Montargist (Montázsit) a Pofa be! tette fel a köztudat térképre, méghozzá úgy, hogy maga a település effektíve egy pillanatra sem tűnik fel a filmben. Gérard Depardieu és Jean Reno első és - sajnos - egyetlen közös filmje, ami faék egyszerűsége ellenére minden megmozdulásában aranyat ér. A teljesen ellentétes motivációjú és értelmi szintű (magyarosan) Rübi és Kánten közös kalandjait nézni végeláthatatlanul szórakoztató. Egymást érő, földön fetrengő poénokból nincs hiány, elég ha csak a városi bőgő tehénre, vagy a bolondokházában elkövetett, elképesztő mélységgel megáldott "Rübi-bazdmeg" szerenádra gondolunk. A híres "Kánten vagyok Montázsiból" bemutatkozó szöveget még a legmélyebb álmomból felébredve is képes vagyok azonnal elővenni, ha hirtelen valami ismeretlennel találkoznék.

2. Rocksuli

Egy kevésbé ismert, kultusz-státusztól sajnos messze álló film, ami végre valahára hitelesen be tudja mutatni, hogy miről is szól az a bizonyos rock and roll. Jack Black "egyszemélyes rockzenéért vívott keresztes háborúja", amivel nem csak az irányzat kedvelőit nyűgözte le, de még azokat is, akiktől távol áll ez a stílus és életvitel. Részletesebb kivesézés várható videó formájában valamikor a jövőben.

1. Vissza a jövőbe trilógia

Van akinek a Star Wars, a Gyűrűk Ura, Rambo, Indiana Jones vagy éppen a Keresztapa számít a valaha volt legjobb trilógiának. Az én esetemben a Vissza a jövőbe érdemelte ki - több okból is - ezen prominens helyet. A trilógia, ami matematikai pontossággal és művészi érzékiséggel képes volt összevegyíteni többféle filmzsánert, feleleveníteni több korszakot és szórakoztató keretek között felhasználni az időutazás paradox gondolatát. Karakterei gyermekien szerethetőek, a közöttük lezajló kémia 3 részen keresztül egy kicsit sem fakul ki, és hibákat is egyfajta végtelen bájjal tudnak véteni. A film saját világán belül folyamatosan utal hol előre, hol hátra, megállás nélkül szórja és építi bele történetébe számtalan filmes és pop kulturális utalást. Ezer és egy idézhető mondata van, melyeket még az éppen barlangból szabaduló neandervölgyi is bármikor fel tud idézni. "Magasságos egek! Mi az Mcfly, nyuszi vagy? Mit bámulsz rajtam fafej?" és sorolhatnánk még a jobbnál jobb fülfájdító káromkodástól mentes beszólásokat. Nincs egy olyan pillanata, amikor az ember ne mosolyogna, vigyorogna vagy éppen nevetne. Egy csupa szív, megunhatatlan, örök klasszikus.