Nemrégiben terítékemre került Spielberg 5. egész estés játékfilmje 1979-ből, a szélsőséges kritikákat bezsebelő 1941 névre keresztelt alkotás, mely magyarul "kreatív" szabadfordításban a Meztelenek és bolondok címet kapta. Régen láttam ennyire érthetetlen, blőd és random pillanatokkal teli vígjátékot, amiben gyakorlatilag se történet, se karakterek nem léteznek, mégis van benne valami, ami szórakoztatóvá teszi.

A film se a közönség, se a kritikusok körében nem aratott sikert, sőt jó páran Spielberg legrosszabb filmjének tartják, ami már önmagában is igen komoly negatív teljesítményt feltételez. Nagyon sokan a háború, valamint az amerikai hadsereg nevetségessé tételének mozgóképes megvalósulásának tartják, mely olyan témát közelít meg, amit a legtöbben nem szeretnének vígjátékba importálva mozivásznon viszontlátni.

Sokan úgy vélik, hogy a film rossz színben tünteti fel az amerikai sereget, és a nemzet önmagáról alkotott rózsaszínű cukormázas bálványképét. Részben ez lehetett a népszerűség elmaradásának oka, valamint az alkotás sajátos humorvilága. "Ez a film a népesség 1%-ának készült. Szerencsére én benne vagyok ebben az 1%-ban." Az IMDB-s értékelések között találtam ezt a szemléletes, ugyanakkor igaznak tűnő megfogalmazást. Egyetértvén ezzel a kijelentéssel, szerintem is meglehetősen kevesen tudják a látottakat úgy értelmezni, ezáltal az 1941 című filmet úgy értékelni, ahogy azt kellene. Ezen negatív előszelek miatt én is igen nagy aggályokkal fogtam neki a filmnek, és meg kell, hogy mondjam pozitívan csalódtam benne. Egyértelműen nincs Spielberg top 10 filmje között, azonban arra a 2 órára, amit a megtekintésére szántam, egy meglehetősen kellemes és szórakoztató kikapcsolódásnak bizonyult.

Ahhoz, hogy az 1941-et élvezni tudjuk, csupán egyetlen egy dolgot kell tennünk: Semmiben, senkiben, sehogyan, sehonnan ne keressünk logikát és értelmet. Hogy mi, hogyan és miért történik, arra meg se próbáljunk választ találni. Ha ezen dolog betartására képesnek érezzük magunkat, akkor a film pontosan azt nyújtja, amiért elkészítették. Teljesen érthetetlen és értelmezhetetlen momentumok ezreivel szembesülünk másodpercről, másodpercre, szinte képkockáról képkockára. Így értelmet vagy rációt keresni az egymás követő jelenetekben teljességgel fölösleges.

A történet (ha a film szempontjából lehet egyáltalán annak nevezni) szerint 1941 decemberében járunk, nem sokkal a Pearl Harbort ért japán támadás után. Az amerikai hadsereg egy újabb csapásra számít valahol a Kaliforniai partok környékén, ezért minden egyes katonát, tengerészgyalogost mozgósítanak és tűkön ülve várják az esetleges japán offenzívát. A civil lakosság is igyekszik kivenni a részét a háborúból, polgárjogi kötelességüket teljesítvén sokan állnak be a seregbe vagy valamilyen módon segédkeznek szeretett hazájuk megvédésében. Az egyik kora reggelen egy japán tengeralattjáró bukkan fel a part közelében, melynek egyetlen magasztos célja, hogy felrobbantson valami nagyot, majd ezt sikerként elkönyvelve hazatérjen.

Történetünk főszereplői megpróbálják... ööö... kiveszik részüket a... tulajdonképpen teszik amit... mit is csinálnak... hát, nem tudom. Annyira motivációban vérszegények az egyes karakterek cselekedetei, hogy arról nehéz érdemben beszélni vagy írni. A szereplők 60%-a csak úgy ott van a jelenetben és csinál valamit, aminek az ég világon semmi értelme. A maradék 40% pedig az összkép szempontjából teljesen nélkülözhető önös céljának elérésében munkálkodik, aminek az adott szituáció kontextusában szintén kevés az értelme. Annyi a lényeg, hogy van kb. 3-4 apró egymástól különálló, de végül egy helyen összefonódó történetszál, melynek szereplői csinálnak ezt-azt a film folyamán, majd a végén együttesen lépnek fel a japán tengeralattjáró támadásával szemben.

A karaktereket gyakorlatilag lehetetlen érdemben kielemezni, ugyanis néhánynak csupán egyetlen egy konkrét célja van, ami alá rendel minden mást, de a többségnek még ennyi sincs. Van itt folyton kanos katona, aki ezernyi szabályt szeg meg és néz szembe a halállal egy kettyintés kedvéért. Van itt hős szerelmes átlagos fiatal srác, akinek minden álma, hogy az esti bálon táncoljon a hőn szeretett lánykával. Van itt magas rangú katonai vezető, aki egy világméretű háború kitörésének hajnalán nyugodtan szeretné végignézni a Dumbo-t. Ilyen és ehhez hasonló motivációjú töltelékszereplőkkel találkozhatunk, akiknek funkciója többnyire kimerül az adott jelenethez való szürke asszisztálásban.

Sajnálatos, hogy Dan Aykroyd nem kapott egy emlékezetes szerepet, pedig az elején figurájának fontosságát igyekeztek kihangsúlyozni, de végül a karakteréhez fűződő jelenetek rövidre és felejthetőre sikerültek. Nekem egyébként John Belushi mindent és mindenkit telibeszaró, túlzottan badass-nak látszani akaró seggfej karaktere tetszett a legjobban. Az a jelenet, amikor éjszaka leszáll az egyik katonai támasztópontra, körbesétál kávét iszogatva, majd visszaszáll a gépbe annyira "over the top" pillanatokkal van tele, hogy az már szinte zseniális.

Ezekből kiolvasható, hogy inkább vizuális, mintsem párbeszédek útján képződő humorforrások szemtanúi lehetünk. A poénok döntő többségében a helyzetkomikumokra, a non verbális kommunikációból származó gag-ekre épülnek. A legtöbb jelenet burleszk és slapstick humor elemeivel operál, valamint a váratlanul felbukkanó randomságokat kicsit a Leslie Nielsen féle filmek stílusához lehetne hasonlítani. Követhetetlenséggel, irracionalitással, elképesztő túlzásokkal, túlreagálásokkal van tele a film, továbbá majdnem minden jelenetre jut a semmiből jövő egy-két random poén, mint például:

Az esti családi vacsoránál a kisfiú gázmaszkon keresztül eszi a levest. Az önkéntes civilek egyike egy hasbeszélő bábut visz fel az óriáskerék tetejére megfigyelés céljából. A harckocsi tankcsövében éles ütközet alatt egy rúd kolbász pihen. Az amerikai pilóta a levegőben, repülés közben térképpel tájékozódik, majd meglepetten konstatálja, hogy egy gumikacsa hangot kiadó műanyag bábu kerül elő a lábai közül. Fenyőfának álcázott nindzsa módjára settenkedő japán katonák ejtenek foglyul egy amerikai favágót, akinek a süteményében talált ajándék iránytűje segítségével szándékoznak tájékozódni az óceánban. Aki ezen konkrét jelenetektől már csak olvasva is agyfaszt kap, annak biztos, hogy nem fog tetszeni a film és már az első 10 percben ki fogja kapcsolni.

A produkció vége felé szerintem Spielbergék költségvetési szufficitbe kerülhettek, ugyanis mindent, ami fizikailag képes az összeomlásra, összetörésre, felrobbantásra, és egyéb módokon való tönkretételre, azt látványosan a földdel tették egyenlővé. Apropó a látvány, jobban mondva az ide tartozó robbanások, törések, zúzások megvalósítása valami egészen rendkívülien lettek kivitelezve. Annyira jó érzés volt egy olyan filmet nézni, ahol minden látványért felelős jelenetet practical effects-sel és/vagy makettekkel készítettek el. Ezek mellett, ha szemfülesek vagyunk néhány filmes utalást is felfedezhetünk. Spielberg tesz egy kis Cápa önreflexív utalást, de a matrózok verekedése alatt egy pillanatra felcsendülnek a Horgonyt fel! dallamai is. John Williams szintén hozza a fülbemászó melódiákat, amik jól idomulnak a jelenetekhez és tovább fokozzák az abszurditások egymást követő, véget nem érő tömkelegét.

Nekem többnyire bejött és tetszett az 1941 című film, de ettől függetlenül teljes mértékben meg tudom érteni azokat, akik a 20. percben egy "Ezt a rakás szart!" mondat kíséretében kinyomták és többet elő se vették. Azonban, akinek bejön ez a fajta humor, magyarul vevő a pillanatok alatt bekövetkező káoszra, logikátlan cselekedetekre, és véletlenszerű baromságokra, annak tetszeni fog Spielberg elgurult gyógyszerének mozgóképes megtestesülése.

Verdict: 6,5\10

"I often describe 1941 as having your head stuck in a pinball machine while somebody is hitting tilt over and over again." - Steven Spielberg