Ha létezik egyáltalán olyan film, mely képes az földi élet sokszínűségének bemutatására, akkor az a Samsara. Egy igazán mély gondolatokkal teli vizuális csoda, ami szűk távlatainkat kitágítva mutatja be egyszerre csodálatos és ijesztő világunkat.

Igen kevés olyan alkotás van, mely képes játékideje alatt pusztán vizuális eszközökkel tengernyi témát felvetni és elgondolkodtatni. A valamivel több mint másfél órában az elképesztő felvételeken keresztül gyakorlatilag betekintést nyerhetünk a Föld életének egy napjába. Közvetlen betekintés a kulisszák mögé.

Olyan látványvilág tárul elénk pusztán kamerák jóvoltából, hogy sokszor az az érzésünk, hogy amit látunk az vagy egy agyonphotoshoppolt kép, vagy egy CG-vel megspékelt videó, de nem. Szemtanúi lehetünk a tikkasztó sivatag végtelen homokbuckáinak, a hófödte hegycsúcsokon "csücsülő" apró templomoknak és szerzeteseinek, a szavanna bizarr kinézetű bennszülötteinek, a mérhetetlen embertömeget tartalmazó metropoliszoknak. Láthatjuk ahogy az első napsugár éri a sziklába vájt jordániai templom bejáratát, ahogy a Hold kékes fénye megvilágítja a sivatagban kiszáradt fák bordázott törzsét, vagy ahogy apró gombostű méretűnek tűnő muzulmánok ezrei imádkoznak a Nagymecset közepén álló Kába-szentély körül. Ez a film olyan, mint egy utazás a Föld körül, melyhez ki sem kell lépnünk a szobából. Ennél lenyűgözőbb zenés dokumentumfilmet csodálatos bolygónkról ember még nem készített.

Azonban a Samsara legnagyobb erénye - a leírhatatlan vizuális látványvilágon túl - az, hogy a levetített képsorokkal akarva-akaratlanul is gondolkozásra sarkall. Azt akarja, hogy lásd világunk sokszínűséget, a Föld megannyi természeti csodáját, a más kultúrákban rejlő szépséget és egyediséget, a mindennapokban is fellelhető apróságokat, melyeknek TE is részese vagy. Ugyanakkor légy szemtanúja a világban nap mint nap végbemenő elképesztő pazarlásnak, az ember végtelenül gyarló mivoltának, a borzalmas körülmények között tartott állatok életének, az éhbérért napi 14 órában dolgozó emberek munkájának, a tonnányi szemétben turkáló gyerekek átlagos délutánjának, a nehéz kőtömböket cipelő meggyötört vállak látványának.

A Samsara arra ösztönöz, hogy próbáld meg nagy távlatokból saját szemszögödön kívülről szemlélni világunkat és lásd miképpen áll össze a sok kicsi egy hatalmas egésszé. Külső szemlélőként tekints rá Földünkre, fedezd fel más perspektívából bolygónkat és annak megannyi szemkápráztató csodáját vagy éppen elborzasztó ember alkotta "teremtményét".

Számomra a legelképesztőbb és egyben legsokkolóbb felvételek döntő többsége a gyárakról, farmokról és egyéb tömegtermeléssel kapcsolatos létesítményekről készült. Egyszerre lenyűgöző és elborzasztó a futószalag mellett napi 14-16 órában dolgozó kínai emberek százainak munkája, az apró karámokba betuszkolt tehenek gépiesített fejése, a szárnyasok forgófejes begyűjtése és tálcás tárolása, vagy a talpalatnyi helyre lefektetett kocák kismalacainak szoptatása. Ezen képsorok a hihetetlen ütemű fejlődést és globalizációt vizuális úton nagyon hitelesen érzékeltetik. Tömeggyártás, elvárosiasodás, uniformizálódás, társadalmi rétegek közötti szakadék állandó növekedése, ezek mind jellemzőek a 21. századra és helyet kapnak valamilyen formában a filmben. Habár az emberiség fejlődése látványosan nagy ívet tett meg, nem láthatjuk előre, hogy ez a felfokozott tempó hosszútávon hova vezet és milyen következményei lesznek. A film alatt futó képsorok közben az ember fejében ilyesmi, vagy ehhez hasonló gondolatok keringenek:

Meddig növelhető és tartható fenn ez az irtózatos ütemű fejlődés? Mik lesznek ennek a rohanásnak és "nemtörődöm" hozzáállásnak a következményei? Mennyi embert bír még el egyáltalán ez a bolygó? Én, apró porszem a gépezetben milyen mértékben vagyok felelős a látottakért?

Egyetlen egy apró dolog van, amit negatívumként tudnék felhozni. Ez pedig a film első harmada táján található öltönyös Úr abszurd viselkedése. A film egyértelműen akar ezzel valamit üzenni, de hiába fontos, vagy elgondolkodtató az üzenet, ha nem tudja azt az átlagember felé érthetően kommunikálni. Egy túlzottan művészieskedős jelenet, ami kicsit kizökkent a tökéletesség illúziójából.

A Samsara egy lenyűgöző bemutatkozó videója lehetne Földünknek, a sokszínűség paradicsomának, a több milliárd éves bolygónak ahol mi, emberek élünk. A film végén kénytelenek vagyunk szembesülni a legsúlyosabb ténnyel, az önfelismeréssel. Amikor a stáblista alatt ráeszmélünk, hogy ha nem is közvetlenül, de közvetve, valamilyen úton módon mi is egytől egyig részesei és okozói vagyunk a filmben látott csodáknak és borzalmaknak egyaránt.

Verdict: 9\10