2017. március 11. 20:59 - Hardcore4Life

Filmkritika: Jurassic World - 2015

12 év elteltével a mozikba gurult a hatalmas népszerűségnek örvendő Jurassic Park folytatása, a Jurassic World. És milyen lett? Véleményem szerint: Felemás. Egyaránt vannak benne nagyon jó, és katasztrofális dolgok.

Az 1993-ban bemutatott Jurassic Park több szempontból is beírta magát a filmtörténelembe. Egyrészről ez volt az első film, ami - világszinten - átlépte az 1 milliárdos bevételt, másrészről a vizuális effekteket legelőször ebben az alkotásban tudták igazán kamatoztatni. Harmadrészről pedig Spielberg olyan új, egyedi alapötletet vitt a vászonra, ami felrázta az akkori látványfilmek állóvizét. Az újdonság varázsa a 97-es folytatással érezhetően bevételi motiváltságba vedlett át, majd a 2001-ben érkezett harmadik rész sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez pedig egy jó időre, közel 15 évre jegelte magát a Franchise. Amikor 2010 táján bejelentették a folytatást, a legtöbb rajongó rögtön felkapta a fejét, ugyanis az elhintett információ-morzsák szerint a 4. rész története egy már működő Parkban fog játszódni.

A teljesség igénye érdekében, muszáj egy személyes megjegyzést hozzáfűznöm a Jurassic Franchise-hoz. Számomra, a Jurassic Park első része az egyik legjobb Blockbuster, ami valaha elkészült. Tipikusan egy olyan alkotás, amit bármikor, bárhol szívesen meg tudok nézni. Nem is tudom hányszor láttam már gyerekkorom óta, amikor még a tévéből felvett agyontekert VHS-en ámultam a dinoszauruszok látványától. A lényeg, az hogy én tényleg rajongó vagyok, akinek sokat jelent az első rész, aki gyerekkorában rajongott a dinoszauruszokért. Ezen okokból kifolyólag, relatív magas elvárásokkal ültem be a vetítésre. Nagyon szerettem volna, ha ez a film jól sikerül és már megelőlegezve szerettem volna megadni neki egy 9-10-es értékelést. Végül meglehetősen vegyes érzésekkel távoztam a mozi teremből. Ezen eléggé ellentétes gondolatokat pozitívumok és negatívumok formájában, szeparáltam szedem össze és fejtem ki röviden.

Pozitívumok

Jó a film tempója. Hagy elég időt a felvezetésre, rövid, de átfogónak érződő körutat biztosít a park bemutatására, megteremti a kellő alaphangulatot már rögtön a komplexumba érkezés pillanatában. Az intenzívebb, látványosabb, akcióknak otthont adó részek szépen el lettek osztva az egész játékidőre. Éppen, mikor azt éreznénk, hogy leül, akkor bedob valamit a közösbe, amin újfent lehet izgulni vagy ámulni.

Vizualitás terén nem igazán találok kivetnivalót. Jól vegyítették a CGI-t, díszleteket és a practical effects-eket. A legyártott környezeti, háttér-elem kézzelfoghatósága nagyon sokat hozzáadott az átélhetőség élményéhez. Akár az erdőszerű környezetre, akár a szórakoztatópark egyéb létesítményeire téved tekintetünk, láthatjuk, hogy azok ténylegesen ott vannak, vagy meg lettek csinálva. Tehát, nagy pozitívum, hogy a számítógépes effekteket leginkább a dinoszauruszok meganimálására fordították, nem pedig a környezet megteremtésére.

Ebből következik, hogy a modernizált, 21. századi Park első osztályúan néz ki. A magasban sínpályán futó vonat, a hatalmas vizivilágra emlékeztető látvány Show, a gyerekek számára interaktív oktatóprogramok, a hologramok mind egy valódi, évek óta hatékonyan működő park benyomását keltik. Van itt étterem, bár, információs pult, kiszolgáló személyzet, saját brandű Jurassic World sapka, pohár, póló, játék és minden egyéb tárgy, ami alkalmas lehet a merchandising-ra. Ha nem is látunk sokat ezekből, mégis érezzük azoknak a meglétét, ezzel azt a hatást keltve, hogy mi is akár holnap ellátogathatnánk egy ilyen különleges kalandparkba/állatkertbe.

Vagy egy tonnányi utalást fedezhetünk fel. Van olyan, amelyik nyilvánvalóan az arcunkba lett tolva, de vannak olyanok is, melyeket kellő finomsággal emeletek át a nagy elődből. Ezeket az Easter Egg-eket kellemes volt új környezetben viszont látni, azonban számomra azok a pillanatok voltak a legemlékezetesebbek, amiket csak áthallás szintjén lehetett felismerni. Több, a korábbi filmekben ikonikus pillanatnak, mozdulatnak számító momentum került modernizálásra, és kapott ezzel egyfajta nosztalgikus, de mégis új "köntöst".

Az első Jurassic Park egyik legnagyobb erénye az volt, hogy bizonyos jelenteket megszórt horrorfilmeket megidéző elemekkel. Elég, ha csak a T-Rex első felbukkanására gondolunk. A Jurassic Worldben is próbálkoztak hasonló félelem és feszültség keltéssel, és ez többnyire sikerült is nekik. Kiváltképp félelmetes momentum, amikor a velociraptorok este üldözőbe veszik a főhőseinkkel megpakolt furgont. Ott voltak pillanatok, beállítások, snittek, amik azt a kellemesen hátborzongató libabőrt csikarták ki az emberből. A film végi epikusnak szánt Halálos Iramban szintű realitással megáldott dínóbunyó egyszerre volt baromi látványos és szemérmetlenül bugyuta. Klasszikus dilemma, hiszen önmagában a látottaknak semmi logikája, értelme nincs, ugyanakkor kétség sem fér ahhoz, hogy dinoszauruszokat ok nélkül egymásnak esni látni igazi guilty pleasure.

Negatívumok

Az alaptörténetet - mely szerint egy genetikailag új dinót kotyvasztottak össze a látogatószám növelése érdekében - nem tartom akkora gyengeségnek, azonban a konfliktus kezelése egyszerűen nevetségesen amatőr. Borzasztóan profinak tűnő, állig felfegyverzett zsoldosok, dolgozók  vagy fene se tudja mik képtelenek ártalmatlanná tenni egyetlen egy darab dinoszauruszt. Értem én, hogy "jaaaaj de intelligens", meg "jaaaaj, de ijesztően nagy", de most komolyan nincsen ez a park egy jól begyakorolt protokollal felkészülve egy ilyen szituációra? Nem hiszem el, hogy a park alkotói nem szimuláltak le egy ilyen vis maior esetet már a tervezés fázisban. Nagyon professzionálisnak akartak tűnni a kivezényelt zsoldosok akció közben, de amint látható, kb. fél perc leforgása alatt egytől-egyig dínócsemegeként végezték.  Az első részben érthető volt a káosz és az felkészületlenség, hiszen az áram egyszerre ment el a ketrecekből, így szereplőinknek volt oka az aggodalomra és az ebből születendő fejetlenségre. De ez, és az ehhez hasonló logikai bakik még messze nem a legnagyobb baj.

Jöjjenek a karakterek. Kezdjük a főszereplő hölgyeménnyel, a mindent borzasztóan túlreagáló -dal. Én nem tudom, hogy milyen instruálásokat kapott a felvételek előtt, de a látottak alapján az alábbi tippem van: "Bryce figyelj, te vagy ugye a vezetője ennek a parknak. Nagy a felelősség és sok a stressz. Na most képzeld el, hogy elszabadul ez a baszott nagy és éhes dínó, ami fenyegeti az egész park működését, ráadásul unokaöcséid is kámforrá váltak. Nagy szopás van! Te vágj ijedt, reszkető, rémült tekintetet állandóan! Nem számít, hogy mi történik, te csak rettegj folyamatosan, non-fucking stop!" A játékidő 90%-ában ugyanazzal a rémült, reszkető arckifejezéssel próbálta érzékelteti a félelmet, de ezzel csak idegesítővé és bosszantóvá tette képernyőn töltött jelenlétét.

A két srác közül a kisebbik nem sok vizet zavart, de a nagyobb testvér lányokra eső hesszelései vetekednek az Adam Sandler filmek létjogosultságával. Mik voltak azok a jelenetek? Mi, mi, mi a búbánatos-bánatos rojtos cigánykerék? Még ki is voltak hangsúlyozva, külön snittet kapott ez a többször előforduló indokolatlan megmozdulás. Szimpla agyfasz. Komolyan, többet gondolkodtam arról, hogy mi lehet ezeknek a jeleneteknek az értelme, mint magáról az emberi lét értelméről.

Az aranytojást tojó mega-csirke tulajdonosa a klasszikus "Én nagyon laza főnök vagyok. Ugye mennyire laza?" stílussal pontosan az ellenkezőjét érte el eredeti céljának. Felelőtlen és hiteltelen profitmentes rajongását szerintem még ő maga sem hitte el. Az egyenesen, átszállás nélkül Kapzsisztánból érkező apokalipszis-függő, katona-nem katona hibrid minden képernyőn töltött másodperce bántotta a létező összes érzékszervemet. Őrá még röviden később visszatérünk.

Egyedül kivétel eme pöcegödör-konstellációból természetesen volt. Ő teljesen korrekten hozza a vagány cowboyt, aki még a nőstény velociraptorokat is képes pillanatok alatt magába bolondítani. Kimondható: Pratt hivatalosan is Starlord ezen a bolygón is. Mindezek felhántolgatása után, sajnos nem értünk a posvány aljára, mert a karakterek és szereplők által nyújtott elégséges osztályzat még mindig nem a Jurassic World legrosszabb tényezője. 

A legnagyobb baj az a néhány darab elképesztően blőd, érthetetlen vagy éppen nevetséges jelenet és/vagy beszólás, ami helyet kapott a filmben. Igaz, alig pár darabbal találkozhattunk, de ezek annyira agysorvasztóan degeneráltak voltak, hogy teljesen kizökkentettek a kellemes környezetből. Gondolok itt például a raptor önfeláldozóan hősies fejbiccentésére, mellyel jelezte támogatását főszereplőink irányába. "Mennyetek csak! Majd mi feltartjuk!" Egyszerűen érthetetlen miért kellett egy évmilliókkal ezelőtt kihalt ragadozót felvértezni egy teljesen egyértelmű emberi mozdulattal. Említhetném még - a szinte már mindenki által felhozott - magassarkús direkt baromságot, amit ráadásul több jelenetben szándékosan ki is emeltek. Felhozhatnám az enyhén megkérdőjelezhető biztonsági megvalósítást, miszerint a park üzemeltetői hatalmas, többtonnás növényevőkhöz alig pár méterre engedik kenuzni, vagy éppen egy üveg gömbben utazni a látogatókat. Ki nem hagyhatom még a korábban említett teljesen érthetetlen "csajozás haladóknak" momentumokat, amikor a nagyobbik srác lenyűgöző értelmetlenséggel veti be igézően bizonytalan tekintetét.

Azonban ezek mind eltörpülnek a valaha volt egyik legelbaszottabb, legdegeneráltabb humorosnak szánt beszólás mellett. Ez volt a Bin Laden "poén". Az az egy mondat volt mindennek a legalja. Na, ott konkrétan nyomtam egy hosszú másodpercekig kitartott facepalmot. Felfoghatatlan, hogy ki lehetett az a 8 éves szellemi színvonalán masszívan tengődő seggtitán, aki ezt viccesnek és odaillőnek találta. Mondjuk az is megérdemelne egy misét, aki ezt képes volt benne hagyni a kész filmben. Köhm, Colin Trevorrow, köhm bazdmeg, mit csinálsz? Köhm?

Nos, így végéré érvén a helyenként kellemesen meleg, helyenként pöcszsugorítóan hideg húslevesnek, szeretném megkérni a Jurassic World 2 készítőit (melyekhez 100%-os bizonyossággal eljut ez az üzenet), hogy a következő filmben mellőzzék a fentebb említett alkoholnál is jobban IQ károsító pillanatokat. Ha, csupán ezt az egy kérést betartanák, akkor máris egy sokkal jobb, vagy akár kultusz státuszt megközelítő, szórakoztató blockbustert tudnának ültetni a látványfilmek végtelen mezején.

Verdict: 6,5/10

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://worldofakatakomba.blog.hu/api/trackback/id/tr3412330783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2017.03.12. 10:10:05

A kritikával teljesen egyetértek!
Akkor úgy tűnik, hogy a teljesen CGI dínók leginkább csak engemet zavartak. Az első részben Spielberg-ék kénytelenek voltak valóban megépített dinókat is építeni főleg a közeli felvételeknél. Erre a legjobb példa az elaltatott Triceratopsz. Az sokkal élőbbnek érződött, mint bármelyik dinószaurusz ebben a filmben. De a Raptorok is sokkal jobban néztek ki az eredetiben, mint ebben a filmben. Egyszerűen annyira látszódik, hogy a színészek csak kis labdákat néztek valóban megépített dínók helyett.
A film töméyntelen baromságával pedig én sem tudtam megbarátkozni.

Hardcore4Life 2017.03.12. 10:53:43

@Tomlion: Igaz, hogy lehetett volna több practical effects-el elkészített dinoszaurusz, de manapság, a 21. században bele kell törődni, hogy 90% CGI-al készülnek ezek a 65 millió évvel ezelőtt kihalt lények. És az is igaz, hogy azért a 93-asnál annyival jobban nem nézett ki az animáció. Ami a technikai megvalósítást illeti, én leginkább a megépített környezetet, díszleteket emelném ki. Legalább nem zöld háttér előtt forgatták a sok statisztát igénylő jeleneteket.
süti beállítások módosítása